Facebook

Lebukott Németh Szilárd: rezsicsökkentés helyett emelkedtek az önkormányzati lakbérek Csepelen

2014.02.06. 14:09 csepelhirek

emelked_s_1391692105.jpg_800x542

Miközben Németh Szilárd a kormány képviselőjeként a rezsicsökkentés élharcosaként mutatja magát, aközben polgármesterként maga is megszavazta, és az önkormányzat be is vezette az önkormányzati lakások lakbérének jelentős emelését. Csak azoknak nem kell többet fizetniük, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 75 ezer forintot. A legtöbben azonban 50 százalékkal többet fizetnek, de a „jobb módúaknak” akár két és félszeresére is nőhetett a lakbére 2011 óta.

2011 óta csak azoknak a háztartásoknak nem nőtt a lakbére Csepelen, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 75 ezer forintot, másoknak viszont legalább 50 százalékkal nőtt az önkormányzati lakbére  – derül ki az önkormányzat érvényben lévő rendeletéből, amelyet Németh Szilárd rezsibiztos is megszavazott.

Ez azt jelenti, hogy egy önkormányzati lakásban élő nyugdíjas párnak, akiknek a havi nyugdíja eléri a 80 ezer forintot, már 50 százalékkal többet kell fizetnie négyzetméterenként: 327 forint helyett 491 forintot. Ha tehát egy 50 négyzetméteres lakásban laknak, akkor 2011-ig 16 350 forint lakbért kellett fizetniük havonta, az emelés után viszont több mint 8 ezer forinttal többet, 24 500 forintot.

Ha viszont ugyanennek a nyugdíjas párnak a havi nyugdíja meghaladja a 100 ezer forintot, akkor már kétszer annyit kell fizetniük négyzetméterenként, mint korábban, 654 forintot. Ez esetben tehát az 50 négyzetméteres lakás bérleti díja 16 350 forintról 32 700 forintra (!) növekedett.

Egy általunk megkérdezett nyugdíjas pár pont ebbe a helyzetbe került:

– A férjemmel egy 50 négyzetméteres önkormányzati lakásba lakunk – mondta az idős hölgy. – A férjem nyugdíja 116 ezer forint, az enyém 103 ezer. Egyik sem sok, eddig is alig tudtunk megélni. Most azonban Németh Szilárd szerint már „gazdagnak” számítunk, ezért 20 ezer forintról 40 ezer forintra nőtt a lakbérünk. Ez a rezsicsökkentés? – mondta elkeseredetten.

Nem jobb a helyzet egy kétgyermekes család esetében sem, ahol mindkét szülő dolgozik: ha a szülők jövedelme egyenként eléri a 140 ezer forintot, és ehhez hozzászámoljuk a családi pótlékot, akkor már abba a jövedelmi sávba kerülnek, ahol 50 százalékkal többet kell fizetni.

– Ez is csak azt bizonyítja, hogy ez az egész rezsicsökkentés egy nagy humbug: nekünk nőtt a gázszámlánk a villanyszámlánk, alig győzzük fizetni a végelszámolásokat. De hogyan is hihetnénk el a rezsicsökkentést, ha maga a rezsibiztos a saját kerületében megemeli a lakbéreket?! Ez egyszerűen csalás, hazugság! – mondta egy kétgyermekes, önkormányzati bérlakásban élő fiatal nő, akik a 65 négyzetméteres lakásuk után 10 ezer forinttal fizetnek többet.

 

Mint korábban megírtuk, Németh Szilárd támogatottsága a csepeli fideszesek körében is jelentősen visszaesett, miután óriási botrány kerekedett abból, hogy a helyi önkormányzati cégvezetőknek milliós prémiumokat fizettek ki. Németh Szilárd korábban sem volt túlságosan elfogadott a helyi párton belül: arrogáns, erőszakos stílusa miatt többen is úgy vélik, hogy rontja a helyi Fidesz választási esélyeit.

(CSH)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr395801634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marcinikus 2014.02.06. 22:22:22

Egyre többen szembesülnek azzal, hogy hülyének nézi őket ez a pökhendi, hazug hatalom.

sasszembrigád 2014.02.08. 08:31:10

Április 6-án lehetőségünk van rá, hogy elküldjük a fenébe, a sleppjével együtt.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2014.02.12. 07:57:18

Mondjuk lassan már piaci ára lesz a lakásoknak.

gingermaddog 2014.02.21. 16:15:33

Úgy értesültem, hogy Zuglóban hasonló a helyzet, csak a telhetetlen papzsák minden eddigi bukása után még magasabban éledt újra.. Azért ennek véget kell vetnünk mostmár..!
süti beállítások módosítása