Facebook

Pintér Sándorhoz köthető céggel üzletel a Csepeli önkormányzat

2017.05.18. 20:08 csepelhirek

Érdekes szerződésre akadt a csepelhirek. A csepeliek körében jól ismert, száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég, a Csepeli Városkép Kft., egy Pintér Sándorhoz köthető céggel üzletel. Az elmúlt években több millió forintnyi közpénzt lapátoltak át a Prev-Info Kft. nevű cégbe.

Az első gyanús nyomra a 2016-os szerződések között találtunk. A Prev-Info Kft. 2016. június 6-án kötött megbízási szerződést a Csepeli Városképet vezető Vida Istvánnal. A Prev-Info Kft. feladata az volt, hogy 2016. június 10- 2016. július 11. között 0-24 órában 2 fő vagyonőrrel, valamint a labdarúgó mérkőzések ideje alatt plusz 2 fővel biztosítsa a Szent Imre téren felállított aréna vagyonvédelmi feladatait. A feladatért a cég 1200 forint/fő/óra +ÁFA díjat számolt fel, ami becslésünk szerint a végén nagyjából 2-2,5 millió forintos végösszeget jelenthetett.

A Prev-Info Kft. ügyvezetőjének neve tűnt fel a szerződésen, hiszen Czájder Gábor neve rendőrségi körökben jól ismert, ezért kicsit nyomozni kezdtünk, és rövidesen meg is találtuk a HVG-ben  2011-ben megjelent írást, mely a következőket írja a Prev-Infó Kft-ről:

Személybiztonsággal és takarítással foglalkozó kft-t hozott létre az 1997-ben Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter résztulajdonával alakult, jelenleg a Danubius Hotels Nyrt. érdekeltségében álló Preventív-Security Biztonsági és Tanácsadó Zrt., illetve a budapesti Info-Sec Vagyonvédelmi Kft. Utóbbi tulajdonosa az L.A.-H.A. Kft., amelyet a líbiai légitársaság alapított, s amely jelenleg közvetve Horváth Lászlónak, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 1998–2001-es igazgatósági tagjának érdekeltsége. Az új cég, a 10 millió forint törzstőkéjű Prev-Info Kft. ügyvezetője a Preventívet is vezető Czájder Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori pénzügyi főkapitány-helyettese lett.

(HVG, 2011. február 16.)

Magyarul egy Pintér Sándorhoz köthető cég, amit a BRKF egykori főkapitány-helyettese vezet, közpénzért leszerződött A Csepeli Városkép Kft-vel. Ezek után alaposabban átnéztük a Csepeli Városkép szerződéseit, és meglepetésünkre további szerződéseket is találtunk. Gyakorlatilag a Prev-Info megalakulása óta rendszeresen kap megbízásokat a Csepeli Önkormányzati cégtől, ráadásul néhány év alatt a megbízási díj 650 forint/fő/óra + ÁFA összegről 1200 forint/fő/óra +ÁFA összegre nőtt. Erre mondhatjuk azt, hogy itt nem érvényesült a rezsicsökkentés. De akkor nézzük a részleteket:

-        2015-ben egy csepeli könnyűzenei koncert biztosítását látta el a Prev-Info Kft,

-        2014-ben a foci világbajnokság idejére felállított rendezvénysátor biztosítását látta el a világbajnokság teljes ideje alatt (igaz, akkor még csak 850 forint/fő/óra+ÁFA volt a szerződésben rögzített díj),

-        2014-ben az augusztus 20-i önkormányzati rendezvényt biztosították Csepelen, 2013 szeptemberében két napig biztosították az „Itthon vagy! Magyarország Szeretlek!” című csepeli rendezvényt,

-        2013-ban a Csete Balázs utca 15. szám alatt található ingatlan távfelügyeleti feladataival bízta meg a Csepeli Városkép a Prev-Info Kft-t

-        2011-ben (tehát egyből a cég létrehozása után) pedig Vida István még a Csepp Kft nevében, vagyis a Csepeli Városkép Kft. elődszervezete nevében kötött rendezvénybiztosítási szerződést a Prev-Info Kft-vel az adventi rendezvény biztosítására, akkor még csupán 650 forint/fő/óra +ÁFA díjazásért.

Na hát kérem, így üzletel a Németh Szilárd-Borbély Lénárd vezette csepeli Fidesz a belügyminiszterhez köthető cégekkel. Szép nem?

(csh)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr6512519517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása