Facebook

Újabb 5 milliót szórt el a csepeli Fidesz a kettős állampolgárság propagandájára

2017.12.06. 10:30 csepelhirek

Németh Szilárd és Borbély Lénárd komolyan vette Orbán utasítását, és két kézzel szórja a pénzt, hogy meglegyen a hőn áhított egymillió határon túli kettős állampolgár. Ennek keretében újabb szerződést kötött Borbély Lénárd a nagyszalontai Asociatia Fidem Egyesülettel, amely révén 5.000.000 forintot ad a csepeli adófizetők pénzéből a partiumi egyesületnek.

borbelynemet.jpg

 

A támogatás célja a támogatási szerződés szövege szerint a határon túli magyar állampolgárságának megszerzéséhez szükséges eljárás, valamint egyéb programok támogatása.

 fidem1.jpg

Azzal önmagában semmi gond, ha a magyar állam támogatja a határon túli magyarokat azzal a céllal, hogy minél inkább őrizhessék nyelvüket és hagyományaikat. Az azonban nem elfogadható, ha pusztán pártszempontok miatt egy politikai kampányt támogatnak az adófizetők pénzéből. Az meg különösen arcátlan dolog, ha egy települési önkormányzat szór el milliókat pártcélokra külföldön, hiszen azt a pénzt a csepeliek kapták. Ha nem a csepeliekre költik, akkor a csepeliek zsebéből veszik ki a pénzt.

fidem3.jpg

(csh)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr4513449671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása