Facebook

Csepeli roncsderbi, avagy így látja a közlekedési szakportál a csepeli hévet

2017.04.07. 09:25 csepelhirek

Csepel szimbóluma a csepeli hév. Bár a pályát a korábbi városvezetés felújította, de az elmúlt 7 évben a Fidesz nem csinált semmit. A vonatok lassan nyugdíjas korúak lesznek, és egyre nehezebb üzemképes állapotban tartani őket, de ez a városvezetést nem zavarja. Az érdemi fejlesztések helyett csak az olimpiai lázálomban kiszenvedett villamossá alakítást emlegették, miközben minden szakértő próbálta elmagyarázni, hogy gyorsvasútként kell megőrizni, csak épp’ új szerelvények kellenének, meg a Boráros tértől tovább kellene vezetni a föld alatt legalább a Kálvin térig, hogy legyen metró átszállási lehetőség. Most éppen az IHO nevű közlekedési szakportál szerzője foglalkozott a tarthatatlan állapotokkal. Íme az írásuk:

Tavaly júliusban felhánytorgattuk már a meglaposodott kerekek miatt zajt, akkor még a BKK-n keresztül a BKV-nak – egy napon belül megjött a válasz, és ezenfelül még tényleg ki is rántották a forgalomból a dögletes 960-ast. Azonnal, késlekedés nélkül. A gyors reakción felbuzdulva megint megoldást kerestünk, az újból csak csattogó csepeli HÉV-re.

1. próbálkozás – 2017. február 27.

A vasúti járművek között gyártásakor is elavult, mára végképp a színvonal nélküliség megtestesüléseként létező budapesti HÉV-szerelvények közül is kitűnő (értsd: visszafestették régi színterve szerint, de mellette műszakilag tán a legsilányabb) 832-es motorkocsi kilométerre zengő csattogása most február 27-én ismét a probléma jelzésére sarkallta a szerzőt. A levél (amiben nem volt megnevezve a pályaszám, de dátum és pontos óra meg volt adva a beazonosíthatósághoz) rossz helyre ment, hisz’ már nem a BKV az illetékes – akkor még betudtuk a MÁV Kommunikációtól négy nappal később érkezett választ ennek a félreküldésnek.

A március 3-i reakció általános jellegű, de tettrekészséget mutatott, idézve: „Köszönjük megkeresését, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk. Az érintett jármű egyik motorkocsijának kerekei valóban laposodást szenvedtek, a lapmentesítést természetesen megkezdtük. Ahogy arról már korábban is írtunk önnek, az esetleges balesetek megelőzése érdekében a járműveknek időnként hirtelen kell fékezniük, aminek következtében kialakulhat laposodás. A téli időszak időjárási körülményei miatt gyakrabban előfordulhatnak ilyen esetek.”

2. nekigyűrkőzés – 2017. március 24.

Mint sejthető, a kattogó szerelvény rendíthetetlenül rótta a pályát – tehát 3 héttel később, immáron konkrétabban, megnevezve a 832-est ismét elment egy levél – már a megfelelő címre. Válasz azóta sem érkezett.

3. keserű kifakadás – 2017. március 25.

Másnap, az előző információt kiegészítve újból csak klaviatúrát ragadtunk: az addig a másik csiricsáré világoszöld kisegységgel együtt járó, a 832-est is magába foglaló szerelvényt már szólóban, de egész hétvégére kiküldték a H7-esre, és innentől már nehezen mondható el, hogy a járművezető nem hallja a lapos kerekek dübörgését: ott ül fölöttük. Erre sem reagáltak.

Az elmúlt hétvége megmutatta, hogy ha kicsit odafigyelünk, nem eseti gondról beszélhetünk. A tavaly még kirívó gond mára általános tulajdonsággá szelídült: április 1-jén, de főleg másodikán olyan bontószökevényeket zavartak ki a csepeli HÉV-re, amik mindegyike egyenként is alkalmas lenne egy lejárató kampányhoz illusztrációként.

Az egyirányú levelezgetéssel felhagyva, az eddigi segítőkész birkatürelmet elfelejtve elkészült a videó, három napból pár snittel megmutatva, mi is a gond a H7-essel:

  • műszakilag alig alkalmas járműveket járatnak;
  • módszeresen szétverik velük a nemrég felújított pályát;
  • és mindezt a vonal nem elhanyagolható méretű szakaszán (kint Csepelen és bent a Boráros tér előtt) pár méterrel a lakóházak mellett teszik.

A költői kérdések (hiszen egy hónap is kevés volt a nyilvánvaló gond megoldására):

  • mi a cél mindezzel?
  • miért váltak ennyire nemtörődömmé a tavaly még tettre kész emberek?
  • mindez nem tűnik fel a megrendelőnek?
  • se az érintett kerületek vezetőinek?

Utóbbiaknak jelezzük a gondot e cikk elküldésével. Kíváncsian várva szíves válaszukat.

(csh, iho.hu)

Szólj hozzá!

Németh Szilád megszavazta a Közép-európai Egytemet kinyíró törvényt

2017.04.05. 08:31 csepelhirek

Tegnap szavazott az Országgyűlés a Közép-európai Egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosításról. A diktatúrákra jellemző egyetemfelszámolási javaslatot Németh Szilárd, Csepel volt polgármestere, a 2014-es választáson egyéni körzetben óriásit bukott rezsibiztos gondolkodás nélkül megszavazta. Szégyen. Nagy kontraszt, hogy Csepel választott országgyűlési képviselője, dr. Szabó Szabolcs (aki civilben az ELTE egyetemi adjunktusa) nem pusztán nemmel szavazott a határozathozatalon, hanem hangos szirénázással is tiltakozott az ülésteremben.

(csh)

Szólj hozzá!

Megint 1,5 millió forintot ad a csepeli Fidesz a Bálványosi Szabadegyetem szervezésére

2017.03.30. 17:46 csepelhirek

A mai csepeli testületi ülésen szokás szerint napirendre került a Fideszes városvezetés azon javaslata (58. sz. előterjesztés), mely révén mondhatni szokás szerint olyan támogatásokra szórják a csepeliek pénzét, ami a Fideszes pártérdekeket szolgálja. Szokás szerint pénzt adnak a csepeliek pénzéből a Fidesz által szervezett Bálványosi Szabadegyetemre (1,5 millió forintot), a Vajdasági Szabadegyetem támogatására (200 ezer forint), a Rákóczi Szövetségnek (100 ezer forintot), valamint az Aranycsapat Alapítványnak „nemzetegyesítő rendezvénysorozat ” szervezésére (200 ezer forintot), jelentsen ez bármit is.

Szólj hozzá!

124.176.000 forintba kerül a csepelieknek a Csepeli Hírmondó

2017.03.27. 09:06 csepelhirek

A csepeliek kéthetente megkapják az önkormányzat által kiadott, minősíthetetlen Fideszes pártpropagandát folytató Csepeli Hírmondót. Megnéztük a kerület 2017. évi költségvetését, hogy egészen pontosan mennyibe is kerül nekünk, hogy rendszeresen Németh Szilárd interjúkat olvashasson akinek nagyon ehhez van kedve: egészen pontosan 124.176.000 forintot kap a Csepeli Városkép kft. lapkiadásra és  médiatámogatásra. Ebből fizetik többek között Szentesi Zöldi Lászlót is, aki a Demokrata c. újság oszlopos tagja, és másodállásban a Csepeli Hírmondóba is írogat. Bár nem hajlandók elárulni az önkormányzatnál, hogy mennyi pénzt fizetnek neki az adófizetők pénzéből, de ezért a színvonalért egy forint is is sok lenne. Mindez azért érdekes, mert egyébként mondjuk szociális támogatásokra alig valamivel többet, 174 milliót szánnak idén. úgy látszik Németh Szilárd reklámozása, és az ellenzékiek pocskondiázása fontosabb, mint a rászorultak megsegítése.

(csh)

Szólj hozzá!

A Csepeli Hírmondó lapigazgatója hazudozik, a fizetését meg titkolja

2017.03.23. 19:30 csepelhirek

Érdekes írások jelentek meg a legfrissebb Csepeli Hírmondóban. A szélsőjobbos Demokratánál dolgozó, másodállásban a Csepeli Hírmondónál ki tudja mennyi közpénzből fizetett Szentesi Zöldi László útszéli stílusban nyilatkozik Csepel választott országgyűlési képviselőjéről. Megkérdeztük dr. Szabó Szabolcsot, hogy vajon mitől lett ennyire ideges Szentesi Zöldi?

Képviselő úr arról tájékoztatta hírblogunkat, hogy Szentesi Zöldi szokásához híven hazudozik. Az elmúlt hónapokban mindössze kétszer keresték meg kérdéseikkel, és azok sem Csepelhez kapcsolódtak, hanem egyszerű lejárató kampányhoz kértek tőle aláfestést. Az egyik esetben Lass Gábor nevű bértollnokuk valamiért a Szlovéniában engedélyezendő melegházasságról akarták kérni a képviselő véleményét, míg a másik esetben az Együtt XVIII. kerületi önkormányzati képviselőjéről kérdezgettek. Elkértük a képviselőtől a kérdésekre adott válaszait, és jót nevettünk. Most már értjük, hogy miért nem merték közölni egyik választ sem, mert elég rendesen kiosztotta a Fideszes bértollnokokat. Persze Szentesi Zöldi Lászlót valószínűleg az idegesítette fel igazán, hogy teljes joggal rákérdezett dr. Szabó Szabolcs: vajon mekkora fizetést kap az adófizetők pénzéből? Erre ugyanis közérdekű adatigénylésként beadott kérdésre nem voltak hajlandók válaszolni a bátor csepeli Fideszesek.

De akkor nézzük azt a két megkeresését, amit az elmúlt fél évben Csepel képviselője irányába küldött (ugye erre írta Szentesi Zöldi, hogy ők rendszeresen kérdeznek. Hát ha ez a rendszeres, akkor megesszük a kalapunkat), és az azokra adott válaszokat:

 

2017. március 2.

Lass Gábor (Csepeli Hírmondó): A Csepeli Hírmondó következő számában szeretnénk megkérdezni Németh Szilárd és Szabó Szabolcs véleményét azzal kapcsolatban, hogy Szlovéniában legalizálták az azonos neműek közötti házasságot. Egyetért-e, támogatja, véleménye szerint hazánkban sor kerülhet-e erre.

dr. Szabó Szabolcs (Csepel országgyűlési képviselője): Elég szomorú, hogy a Csepeli Hírmondó szerkesztője azt tartja a legfontosabbnak, hogy házasodhatnak-e a melegek Szlovéniában, vagy sem.  Véleményem szerint ennél nagyságrendekkel fontosabb téma lett volna az Olimpiával kapcsolatos kérdésekről kérdezni a kerület választott országgyűlési és helyi képviselőit. Sokkal fontosabb lett volna tisztázni, hogy az olimpiai pályázat visszavonása sem okozhat Csepelnek hátrányt, lévén minden infrastrukturális fejlesztésről azt állították, hogy az úgyis megvalósul, tehát az nem számít bele az olimpiai költségekbe. Sokkal fontosabb lett volna az elmúlt években arról kérdezni a kerület választott országgyűlési és helyi képviselőit, hogy mi a véleményük Csepelről, a csepeli fejlesztésekről, illetve milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? Sokkal fontosabb lett volna korrekt, részrehajlástól mentes módon beszámolni arról, hogy a kerület országgyűlési képviselője milyen munkát végez.  Sokkal fontosabb lett volna beszámolni olyan kerületi rendezvényekről és karitatív akciókról is, melyeket történetesen nem a helyi Fidesz szervez.  Sokkal fontosabb lett volna tisztázni – ha már annyit foglalkoznak Németh Szilárddal, akinek közjogilag semmi köze nincs Csepelhez, hiszen elbukta a választást -, hogy miért menekülnek a válogatott birkózók Csepelről, és hogy mi lett a régóta ígért birkózócsarnokkal? És ha már menekültek: a menekültek elleni ellenszenv szítása helyett inkább az elfogulatlan tájékoztatásra kellett volna törekedni, és nem azt hazudni, hogy Csepel országgyűlési képviselője menekülteket akar Csepelre telepíteni.   

(megjegyzés: a választ nem merték lehozni, pedig a helyi Fidesztől sem áll messze a politikai ellenfelek lebuzizása)

 

2017. március 18.

Szentesi Zöldi László (Csepeli Hírmondó): Arra kérem, hogy hétfő reggel kilenc óráig szíveskedjék megválaszolni röviden (összesen nem több, mint 1500 karakterben) az alábbi kérdéseket. A Csepeli Hírmondó következő számában szeretnénk közölni a véleményét. Egyúttal megkérem arra, hogy a kérdésekre válaszoljon, maradjon a tárgynál. Előre is köszönöm.

- Mi a véleménye arról, hogy az Ön párttársa, Mérő Péter Ferenc XVIII. kerületi önkormányzati képviselő torokelvágással fenyegette meg Orbán Viktorékat?

- Megerősíti-e, hogy fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene?

- Az Együtt Csepelen is hasonló torokelvágásokat tervez kormánypárti politikusok ellen?

 

Tudtommal etikai eljárás indult Mérő Péter ellen, és az Etikai bizottság minden bizonnyal megfelelő döntést fog hozni az Együtthöz méltatlan viselkedése miatt. Mint ahogy a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely is nyilvános állásfoglalásban jelezte, hogy a felvételt készítő kolléganője is újságíróhoz nem méltó módon viselkedett, és Jurai Kata (a pontos név: Jurák Kata – a szerk.) szakmaiatlan magatartása a PestiSrácok szerkesztőségében is komoly vitákat eredményezett.

Egyben reményemet fejezem ki, hogy a Csepeli Hírmondó lesz annyira elfogulatlan, hogy Németh Szilárdot is megkérdezi a Fidesz frakcióban ülő Mengyi „Voldemort” Roland ellen történt vádemelés, vagy épp’ a Fidesz frakcióban ülő Simonka Róbert ellen indult nyomozás kapcsán a Fidesz által ellenük kezdeményezett etikai eljárás állásáról. Feltételezem továbbá, hogy hasonló kérdést fognak feltenni Németh Szilárdnak az uniós pénzen magának és a fiának „vendégháznak” álcázott házat építő Fideszes izsáki polgármester ügyében. Feltételezem tovább, hogy megtudunk valamit az ittas vezetés miatt jogerősen elítélt Borbély Lénárd elleni etikai eljárás állásáról.

Mindezek mellett továbbra is szomorúnak tartom, hogy az adóforintokból fenntartott Csepeli Hírmondó továbbra sem a Csepelt érintett ügyekben kérdezi a kerület megválasztott országgyűlési képviselőjének a véleményét. A pártos lejárató kampány generálása helyett nagyságrendekkel fontosabb téma lehetett volna az olimpiai pályázattal kapcsolatos kérdésekről beszélgetni. Sokkal fontosabb lett volna az elmúlt években arról kérdezni a kerület választott országgyűlési és helyi képviselőit, hogy mi a véleményük Csepelről, a csepeli fejlesztésekről, illetve milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? Sokkal fontosabb lett volna korrekt, részrehajlástól mentes módon beszámolni arról, hogy a kerület országgyűlési képviselője milyen munkát végez.  Sokkal fontosabb lett volna beszámolni olyan kerületi rendezvényekről és karitatív akciókról is, melyeket történetesen nem a helyi Fidesz szervez.  Sokkal fontosabb lett volna tisztázni – ha már annyit foglalkoznak Németh Szilárddal, akinek közjogilag semmi köze nincs Csepelhez, hiszen elbukta a választást -, hogy miért menekülnek a válogatott birkózók Csepelről, és hogy mi lett a régóta ígért birkózócsarnokkal? És ha már a kérdéseknél tartunk: közérdekű adatigénylésünkre Csepel jegyzője nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy Szentesi Zöldi László az adóforintokból finanszírozott Csepeli Hírmondó lapigazgatója egészen pontosan mekkora havi fizetést kap. Esetleg elárulná nekünk végre a lapigazgató úr, hogy mennyit is kap a Csepelen végzett „munkájáért”?

 

Látható tehát, hogy az egyetlen értelmezhető kérdésre pontos választ kapott Szentesi Zöldi, de ezt követően rendesen kiosztotta a magát újságírónak csúfoló bértollnokot. Szentesi nem véletlen lett ideges, mert Csepel országgyűlési képviselője joggal vetett fel neki mindkét kérdésére, hogy a Csepeli Hírmondó lapigazgatójaként talán inkább Csepel ügyeivel kellene inkább foglalkozni.

Csak így tovább!

(csh)

Szólj hozzá!

Uniós támogatással újulhat meg a Gubacsi híd

2017.03.22. 08:00 csepelhirek

Dr. Szabó Szabolcs, Csepel országgyűlési képviselője már 2016 márciusában jelezte, hogy elkészültek egy új hídszerkezet előzetes tervei, amely a mostani Gubacsi-híd elavult szerkezetét váltanák ki (az egy évvel ezelőtti bejegyzés itt olvasható). Képviselő úr tájékoztatás szerint a héten megszületett az ügyben a szükséges kormányhatározat is (1149/2017(III.20). Korm.határozat), mely szerint Seszták Miklósnak gondoskodni kell miniszterként a híd átépítéséhez kapcsolódó uniós pályázat beadásáról. A projekt felelőse a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. lesz, a beruházás becsült költsége pedig 9,9 milliárd forint. Az új Gubacsi híd építéséhez összesen 6,6 milliárd forint uniós támogatást, valamint 3,2 milliárd hazai költségvetési forrást terveznek felhasználni.

Bízunk benne, hogy a benyújtott pályázat sikeres lesz. Egyben jelezzük, hogy ebből is látható: az EU és "Brüsszel" támogatja Magyarország és azon belül Csepel fejlődését. Nem küzdeni meg harcolni kell "Brüsszel" ellen, hanem az EU, és azon belül Magyarország fejlődéséért kell mindent megtennünk.

(csh)

Szólj hozzá!

Kukorelly Endre lesz a csepeli KultúrFaló következő vendége

2017.03.21. 15:44 csepelhirek

A csepeliek hozzászokhattak az utóbbi két évben, hogy a KulturFaló nevű rendezvénysorozat keretében hónapról hónapra ismert műveszek látogatnak kerületünkbe. A KultúrFaló következő vendége KUKORELLY ENDRE, József Attila-díjas író, költő lesz, akivel a szokások szerint  Szabó Tibor Benjámin író beszélget, és természetesen a résztvevők is tehetnek fel kérdéseket.

A vacsorával egybekötött beszélgetésre 2017. március 29-én kerül sor. A szervezők azt kérik, hogy részvételi szándékukat legkésőbb 2017. március 27-éig jelezzék. Újdonságként mostantól online is jelezhetik részvételi szándékukat (itt

További részleteket a rendezvény facebook oldalán olvashatnak (itt)

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

(csh)

Szólj hozzá!

Csepelen is megemlékeztünk a március 15-i évfordulóról

2017.03.16. 18:00 csepelhirek

Az 1848. március 15-én kirobban forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére idén is több helyszínen róhattuk le tiszteletünket Csepelen. Koszorúzással egybekötött rövid megemlékezést tartott az Együtt helyi szervezete március 14-én este a Pefőfi szobornál, melyen részt vett dr. Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője is. Másnap reggel az önkormányzat tartott koszorúzást szintén a Kossuth szobornál, majd nem sokkal később a DK helyi szervezete koszorúzott az Olvasó munkás szobránál a Béke téren.

Természetesen nem csak koszorúzások voltak Csepelen, hiszen az önkormányzat egész napos ünnepi műsort szervezett a Szakorvosi Rendelő előtti Görgey téren, ahol nem csak a színpadon fellépő zenekarok muzsikáját hallgathattak meg a részvetők, hanem tapsolhattunk a csepeli néptánc csoportok előadásának, valamint többféle kézműves technikát sajátíthattak el az érdeklődők a felállított sátrakban.

(csh)

Szólj hozzá!

Egy utas mentette meg a 152-es busz vezetőjének az életét

2017.03.16. 15:15 csepelhirek

Ma menet közben rosszul lett a 152-es busz vezetője a Szentmiklósi és az Olt utca kereszteződésénél. A helyszíni beszámolók szerint a buszsofőr rángatózni kezdett, majd elvesztette az uralmát a jármű felett, így az az út  melletti árokba hajtott. A férfihoz mentőt hívtak, de a súlyos rosszullét miatt egy utas kezdte meg az újraélesztést, amit végül a kiérkező egészségügyi személyzet vett át, és sikerült stabilizálni az állapotát. A hősiesen viselkedő, az vezető életét megmentő utasnak ez úton is gratulálunk.Az utasok közül szerencsére senki sem sérült meg. A buszsofőrnek mielőbbi gyógyulást kívánunk!

(csh)

 

 

Szólj hozzá!

Tapintható a szegénység Csepelen

2017.03.13. 08:45 csepelhirek

Tegnap volt a szokásos ételosztás Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc út 46. szám alatt. Sajnos az is már szokásosnak nevezhető, hogy már az ételosztást megelőzően is hosszú sorban vártak türelemmel a rászorulók, mert nekik az itt kapott egy tál meleg étel, tea, édesség is nagyon sokat segít. A csepeli és soroksári aktivisták által szervezett és lebonyolított karitatív akció során a szervezők tájékoztatás szerint a tegnapi napon mintegy 200 embernek tudtak vasárnapi ebédet biztosítani.

A csepelhírek csak gratulálni tud azoknak, akik fizikai munkával, vagy természetbeni juttatással támogatják az ételosztást, mert nagyon sok rászoruló ember él kerületünkben. Ennek kapcsán ki kell emelnünk azt is, hogy az akciót Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője is támogatja, valamint mindig ott van személyesen is az ételosztásnál. Dr. Szabó Szabolcs ezzel is bizonyítja, hogy egy választott politikus is tud tisztességesen viselkedni, aki odafigyel a választókerületében élő rászorultakra.

(facebook, csh)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása