Facebook

Ételosztás Csepelen

2016.08.20. 10:33 csepelhirek

Ételosztás lesz Csepelen hétfőn a II. Rákóczi Ferenc út 46. szám alatt (Ady-II. Rákóczi sarok).

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

(csh)

Szólj hozzá!

Csepel az itt élők szemével (2. rész): A Kis-Duna partja

2016.08.04. 08:41 csepelhirek

Nagyon sok város, község irigyelné, ha patak-, vagy folyópartja lenne. A part szépségét a nyíratlan fű, terjedő gaz, romos épületek, gondozatlan strand rontja le. Annak ellenére, hogy nemzetközi hírű horgászparadicsomról van szó, évente több horgászversennyel. Pontosabban erről volt híres, amíg a polgármester ki nem tiltotta őket onnan. De sétáljunk végig virtuálisan a Kis-Duna partján.

 

Első állomásunk A Kiserdő környéke (gyári kerítés és a Kis-Duna partja közötti részen) tele van a hajléktalanok által otthagyott ruhaneműkkel, szeméttel. A több éve, az ott lakó hajléktalan "kolónia" miatt, a kiserdő minden télen baltacsattogástól hangos, de tavaly már egy láncfűrész hangja is borzolta a kedélyeket. A parkkal való törődés  egyáltalán nem valósul meg a Papírgyár háta mögötti részen sem, egészen a Kis-Duna partra levezető, murvával borított út mellett is térdig érő gaz van.

 

Ha tovább sétálunk dél felé, akkor láthatjuk az egyszer talán megépülő birkózócsarnok helyét, vagyis egy jó nagy parkolót az Ifjúsági Tábor területén. Mondjuk azt senki nem tudta még megmagyarázni, hogy miért kell egy ekkora monstrumot a Kis-Duna partjára építeni.

 

Ezt követi az egykori Napközis tábor területe, amely hosszú évek óta rohad, pusztul. No comment. A strand már kicsit jobb állapotban van, de aki szokott oda járni, az messze nincs elragadtatva. Zavaros és követhetetlen az üzemeltetés, ráadásul piszkos, télen rossz az öltözők és az úszómedence közötti kapcsolat kialakítása. Sajnos amióta a kerület átvette a strand üzemeltetését, azóta nagyon rossz a híre. Nem olyan régen sok gyereket mérgezés gyanújával kórházba is kellett szállítani.

 

Ha folytatjuk a sétánkat, akkor rövidesen elérünk a komphoz, ami pont olyan, mint évtizedekkel ezelőtt. Annyi fejlődés történ – ezt kétségtelenül el kell ismerni -, hogy a komp csepeli oldalán épült egy új toalett. Az is valami. Illetve nem messze onnan építettek egy új játszóteret, ahol egy kalózhajót is birtokba vehetnek a gyerekek. Kétségtelenül új és szép a játszótér, de azért az már túlzás, ahogy a kerület vezetői sztárolják magukat az egyedi és különleges játszótér miatt. Az a helyzet ugyanis, hogy máshol is, így Budapesten is van kalózhajós játszótér. Ettől függetlenül ez a kis része a Duna menti területnek rendben van. Innen azonban egészen a Nádfedeles Csárdáig újra merő gaz és redva az egész.

(CSH)

Szólj hozzá!

Csepel az itt élők szemével (1. rész): Majori séta

2016.08.01. 07:00 csepelhirek

Királymajor olyan, mint egy kisváros. A mintegy 1300 lakásból álló lakótelepet -  és a hozzá tartozó szociális és kereskedelmi infrastruktúrát – az 1970-es évek végétől vették birtokba a lakók. Itt nagyon sokan ismerjük egymást és látásból szinte mindenkit.

 

Aki busszal érkezik a lakótelep szélére, az most elég furcsa állapotot talál. A buszmegállók környékén lévő, a lakosságot évek óta kiszolgáló pavilonok egy részét - tipizálás, illetve egységesítés címszó alatt -  elbontották. Igaz, hogy ez nem szolgálja a lakók érdekét, akik a napi bevásárlásaikat itt intézték, viszont szó sincs új pavilonok kiépítéséről, pedig a beton alapok elbontását ezideig nem kezdték el. 

 

Királymajor levegőjének minőségét a parkok és a Kis-Duna part környéke biztosítaná. De a parknak a jelenlegi kerületvezetés rossz gazdája. A park egy részén már évek óta nincs fűnyírás, igaz, hogy a Daru domb környéke ápoltnak tűnik, azt lehet mutogatni. A fűnyíró traktorok munkájának végeztével, már nem jönnek a fűkaszások, mert a levágott füvet a parkban hagyják (kivéve a Daru dombot), így elérve, hogy kevesebbet kelljen költeni a fűnyírásra (kivéve a Daru dombot). 

 

Sokan nem vigyáznak a parkra, a padok környéke tele van csikkekkel, műanyag flakon és a kiürült, eldobott sörösdobozok, meglehetősen rendszertelen elrendezésben váltják egymást. Ennél nem volt különb a pár éve megrendezett "Szeptemberi Huszárvágta" sem, mert a rendezvény végeztével gyorsan elbontották a karámot, elszállították a lovakat, de a tekintélyes mennyiségű  lócitrom, valamilyen  aljas megfontolásból a parkban maradt (kivéve a Daru dombot).

 

Miért probléma, hogy a levágott füvet nem viszik el? A megszáradt töreket viszi a szél, belepi a járdák szélét. Ha megérkezik az eső, akkor a levágott fű átázik, sajátos szagot áraszt (kivéve a Daru dombot).

 

De nem csak a zöldterület elhanyagoltsága szemet szúró probléma. Ott van a Dagi, vagy ahogy sokan ismerik a Bajnokok Klubja. A vendéglő rég bezárt, jelenleg a környéken inkább csak a "Hajléktalanok klubja" néven emlegetik, mert bár az önkormányzat - nem kellő körültekintéssel - megvásárolta  ugyan az ingatlant, de a jogi és egyéb akadályok miatt az állagmegóvás sem valósul meg. Így hajléktalanok lakják, a környéke szemetes és emberi ürülékkel szennyezett.

 

Hát ezt csinálta a Fidesz Csepelen. A propaganda és a valóság sajnos gyakran ellentmond egymásnak.

 

(CSH)

 

Szólj hozzá!

Szúnyogírtás Csepelen

2016.07.30. 21:39 csepelhirek

Egy olvasónk csodálatos felvétele a ma délutáni akcióról.

(CSH)

1 komment

Csepelen szétveri a Fidesz a focit

2016.07.28. 15:45 csepelhirek

A Fidesz országszerte sok pénz, időt és energiát szán a labdarúgás fejlesztésére. Ezt sok esetben ésszerűtlenül túltolja (lásd stadionépítési program), bármiféle siker nélkül!

Csepelen egészen más a helyzet. Nem csak arról van szó, hogy szerencsére nincsenek ésszerűtlen fejlesztése, de még a meglévő stadion karbantartását is akadályozzák, valamint a működő labdarúgó klubot is módszeresen kinyírják. Ennek a hátterében két dolog áll. Először is Németh Szilárd a birkózás felé irányítja az önkormányzati és kormányzati forrásokat, másrészt pedig politikai okok miatt ellenségnek tartják a az NBIII-as csapatot is működtető Csepel FC tulajdonosát, ergo kiadták a kilövései parancsot a Csepel FC-re. A meglévő két utánpótlás egyesület (Csep-Gól FC és Halászi Focisuli) meg nem felelt meg a kényes igényeiknek. Ezért hát mindent megtesznek a Csepel FC tönkretétele, valamint a már működő utánpótlás rendszerek szétverése érdekében. Amikor meg már sikerült jó sok gyereket áthozni a többi klubtól, akkor az ingyenességet is sutba dobták, és évi 36 ezret kérnek a szülőktől, miközben az önkormányzat tízmilliókat ad az egyesületnek éves szinten, meg még egy busz is nekik ajándékozott. Arról nem is beszélve, hogy a CSUSE csapatai csak kupákon indulnak, bajnokságban nem. Akkor meg mire jó az egész?

Hogy is történt a dolog? Létrehoztak egy saját utánpótlással foglalkozó egyesületet (CSUSE), és folyamatosan csábítják át a Csepel FC-től a gyerekeket. E mellett az alapítványi kezelésben lévő Béke téri Sporttelep pályáira is bevitte a saját egyesületét, folyamatosan kiszorítva nem csak a már ott edző gyerekeket, de még a centerpályáról is kiszorítják az NBIII-as csapatot, meg a futókörről az ott edző atlétákat. Persze a labdarúgás önmagában nem érdekli őket, ezért a Csepel önkormányzatának nem is olyan régen közpénzből gründolt labdarúgó utánpótlás egyesületében (CSUSE) finoman fogalmazva is áll a bál! Bár az ugyancsak közpénzből működtetett Csepel.hu, Csepeli Hírmondó, Csepel.info szokásához híven hallgat a dologról mint a sír, komoly problémákkal küzd az egyesület, amit egy érintett szülő alábbi szavakkal írt le:

„A frissiben alakult Csepeli Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) elkezdte a toborzást 2015 nyarán: ígértek tagdíjmentességet, ingyenes utazásokat, és minden földi jót a gyerekeknek és szüleiknek. Erre persze sokan ugrottak, hiszen a mézesmadzag be volt lógatva… A történet élére megnyerték Jenei János testnevelőt a Csepeli Testnevelő Közösség vezetőjét, aki – ma már mondhatjuk pechére- el is fogadta a felkérést, a szakmai igazgatói posztra kinevezett Fazekas Attila (Katona Ált Isk.) testnevelővel együtt. Érdekesség a történetben, hogy Fazekas korábban a Halászi Focisuliban is volt edző, ahonnan aztán távoznia kellett, de hogy ne menjen üres kézzel elvitt egy komplett korosztályt is magával, s meg sem állt Halásztelekig. Ezzel együtt elindított egy folyamatot, amit csúnya szóval nevezhetünk akár „gyereklopásnak is”, melynek a későbbiek során még fontos szerepe lesz. Fazekas tanár urat (aki szakmailag hogy is fogalmazzunk csak, kissé elmarad a kor kívánalmaitól) tehát Halásztelken érte a felkérés, amit el is fogadott, hiszen –párhuzamosan az edzősködéssel- a csepeli Katona iskolában ő volt a testnevelője Borbély Lénárd csepeli polgármester unokaöccsének, így a másik Borbély, a gyerek apja a szóbeszéd szerint kijárta neki a szakmai igazgatói posztot. Attila bácsi (ahogy a gyerekek hívják) tehát vette is a baseball sapkáját Halásztelekről, ám hogy ismét ne menjen üres kézzel egy jó csomó gyereket elvitt magával ismét, nem kis kárt okozva a Pest megyeieknek, folytatva a korábban említett „gyereklopást”. Kezdett összeállni a kép, de egy láncszem még hiányzott a teljes sikerhez, mégpedig egy szakmailag megfelelő tréner személye. Megkörnyékezték hát az évek óta a Csepel FC-ben gyerekeket trenírozó Törő Laci bácsit, aki valóban ért a labdarúgáshoz, de pedagógiailag - egyesek szerint- vannak hiányosságai. A harsány hangú edzőnek sikerült olyan kecsegtető ajánlattal előállni, amiért feladta a tudvalévőleg amúgy sem rosszul jövedelmező Csepel FC-s állását, ám hogy ő se érkezzen üres kézzel, Laci ’bá is magával vitte a kék-piros klub egyik komplett korosztályát, nem kis felzúdulást keltve ezzel, és így maga is beállt a „gyereklopást” elkövetők sorába. A frissen „leigazolt” kisgyerekeket a többmilliós büdzséből persze gyorsan elhalmozták felszerelésekkel, labdákkal, minden földi jóval, amivel azt akarták megmutatni, hogy itt bizony van pénz, paripa, fegyver, csak focizni kell! (A leigazolt szó nem hiába került idézőjelbe, mert bár már lassan egy éve működik az egyesület, semmilyen hivatalos bajnokságban nem vesznek részt a gyerekekkel, csak különböző meghívásos tornákon, ami - a hozzáértők jól tudják- nem egy veretes történet.) Summa-summarum nyáron megkezdődtek az edzések a Csepel stadionban, ahol a Csepel FC felnőtt labdarúgói így meglehetősen összébb lettek szorítva, de nagyobb probléma ebből nem adódott. Volt viszont összezörrenés a vívókkal, akik egy esetben felmerészkedtek gimnasztikázni a füves pálya egy részére, és ezt Attila bácsi számon is kérte a korábbi olimpikon edzőjükön. Az ellenállás a gyerekekre is hatással volt, hiszen a korábban együtt focizó Csepel FC-s és Csepel USE-s gyerekek egy sporttelepen belül, mégis külön végezték az edzéseket, és már csak messziről méregették egymást, ahogy a szülők is, akik korábban együtt vitték a gyerekeiket sportolni, mára csak hűvös köszönésre futotta erejükből. A polgármesternek és tanácsadóinak tehát sikerült az amúgy is szétzilált kerületben a labdarúgásban is egy mély árkot ásni és belevinni a gyerekeket illetve szüleiket ebbe a roppant kellemetlen helyzetbe. Lelke rajta, megtehette, megteheti ma is. Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok és többen is szem illetve fültanúi is lehettünk, hogy Törő edző és Fazekas szakmai igazgató bizony nem eszik egymás tenyeréből, egyszer például a gyerekek előtt az edzésen össze is szólalkoztak nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében, ami biztosan nem volt jótékonyan hatással a gyerekekre. Mindenesetre már ekkor elkezdett repedezni az „egyesület”, ami 2015 őszén, majd a tél beálltával tovább folytatódott. A tél beállta előtt a polgármester kiadta a Csepeli Városgazda munkatársainak, hogy mérjék fel, a régi, csepeli sportcsarnokot is magába foglaló épület földszinti öltözőit és kiszolgáló helyiségeit hogyan és miként lehetne komfortosabbá tenni. A földszinten lévő orvosi szobát és konyhát kiüríttették, felzavarták a röplabdásokat az emeletre és nagy dirrel-dúrral beharangozták a felújítást. Ahogy viszont elkezdtek számolgatni, (tették ezt hetente akár többször is) egyre magasabb és magasabb összeget tett volna ki a renoválás, így végül átvágták a gordiuszi csomót: két takarítónőt küldtek ki, akik összesöprögettek és lepókhálózták az öltözőket, letörölgettek, de más nem történt az amúgy is évek óta fűtetlen épületben. Nem is értem mi volt az eredeti céljuk ezzel? Kisvártatva beköszöntött a tél, és a hideg miatt nem volt maradása a CSUSE labdarúgóinak, így az időközben a KLIK kezelésébe került iskolák tornatermeire várt, hogy befogadja a gyerekeket. Igen ám, de mivel Csepelen továbbra sincs egy olyan nagyobb, fedett, fűtött, labdarúgásra alkalmas sportlétesítmény, ami elbír ennyi gyereket, szortírozni kellett... Felborítva az addigi bérlői rendet a gyerekeket bedugták a Széchenyi, a Mátyás, a Jedlik és egyéb iskolákba, ahová külön-külön meg kellett szervezni azok utaztatását, hazaszállítását és egyebeket, és itt folytatódtak a további gondok. Volt olyan, hogy egy szülő elvitte a gyereket és sehol nem talált senkit, mert elfelejtettek időben szólni, hogy más időpontban lesz az edzés. Előfordult, hogy a Facebookon aznap üzentek, hogy ne menjen senki sehová, mert elmarad a gyakorlás, sőt olyan is volt, hogy egy-egy edzőre 20–25 percet is várniuk kellett a gyerekeknek, mert nem ért oda időben! Ennek persze különféle módon hangot is adtak az egyre felháborodottabb szülők, akik közül volt aki azonnal ki is vette onnan a gyerekét. A klubvezetők és edzők persze oltották a tüzet, mindenkit nyugtatgattak, hogy rendben lesz minden, csak türelem, türelem. A türelem viszont egyre inkább fogyott és 2016 tavaszára egyeseknél el is tűnt, sőt!

 

Milyen aljasságokat követett el a Fidesz által gründolt egyesület? Például 2015 decemberében Kárpát Kupa néven a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában rendezett nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornát a Csepeli Önkormányzat, ahol a CSUSE is indult felső korosztályban, (amivel még nem is rendelkeznek).  A tornát meg is nyerte a Csepel, soraikban nem kevesebb, mint öt Csepel FC-s és ki tudja még hol máshol futballozó labdarúgóval. A fotón természetesen ott volt a CSUSE vezetője, Németh Szilárd és Borbély Lénárd. Értik? A gyűlölt Csepel FC gyerekei nyerik meg nekik a kupát, hogy Németh és Borbély ott lehessen egy ilyen fényképen.

Persze az „eredmények” meghozták a gyümölcsüket is, hiszen az eredeti ígéretekhez képest mégiscsak fizetős lett a CSUSE tagság. Vagyis minden gyerek után fizetni kell évente 36 ezer forintot. Ráadásul a havidíjat akkor is fizetni kell, ha nincs is edzés. Erre külön levélben is figyelmeztették a szülőket, mely így szólt:

 

Kedves Szülők!


Mint az Önök előtt is ismeretes, az Egyesület felé a fizetendő kötelezettség évi 36.000.- Ft/fő, melynek összegét a Tisztelt Szülők teherviselésének könnyítése érdekében 12 egyenlő részletben, azaz havi 3.000.- Ft/fő összegben kérjük teljesíteni. Erre tekintettel a nyári hónapokban is, az edzések is szünetelése ellenére havi 3.000.- Ft/fő tagdíj fizetési kötelezettség áll fenn.

A júliusi tagdíjat Odor Máté munkatársunknak tudják befizetni, a Polgármesteri Hivatalban 2016. július 25-től 28-ig 8,00-16,00 óra között. (Cím: 1211 Bp., Szent Imre tér 10. C/3.) Illetve banki átutalással is tudják intézni, a következő számlaszámon: OTP Bank 11721002-20021881

Amennyiben átutalással kívánják befizetni az összeget, kérjük, hogy a közleményben tüntessék fel a gyermek nevét, illetve születési évét.

Egyedi esetekben kérjük szíveskedjenek telefonon jelezni felénk igényeiket az alábbi telefonszámon:
+36 70 199 7220.

 

Szíves megértésüket köszönjük!"

 

2006. április 11-én aztán Törő László edző (minden bizonnyal megelégelvén a zavaros helyzetet) megtartotta az edzést korosztályának és bejelentette, hogy nem folytatja tovább a CSUSE-nél a munkáját. Állítólag több gyerek is sírt, többen tanácstalanul álltak, de a legszebb, hogy a klub vezetése csak másnap és harmadnap próbált meg valamit tenni az ügy érdekében, aminek az lett a vége, hogy több szülő is kérdőre vonta Jenei elnök urat és „polgármesteri tanácsadóját”, akik persze próbálták menteni a menthetőt. Kevés sikerrel… Itt tartunk most: egy mesterségesen, passzióból létrehozott, más focicsapatok részleges szétverésével életre keltett egyesület megrogyott, sok gyereknek és szülőnek pedig elment a kedve az egész herce-hurcától. Kellett ez, tisztelt csepeli polgármester úr?

 

Hát így áll a csepeli foci ügye. Szétesés, fejetlenség, szakmaiatlanság. Persze a csepeli Fideszes propaganda szerint minden rendben van.

(CSH)

1 komment

HÉV, villamos, metró, gyorsvasút? Minek nevezzelek? Lakossági fórum a HÉV átalakításáról

2016.05.23. 18:57 csepelhirek

hev_1.jpg

Szerdán (május 25.) a Csepeli Munkásotthonban 18-20 óráig.

Megoldható-e a HÉV villamossá alakítása? El tud-e szállítani ennyi embert? Nőni fog-e a menetidő? Hogyan hat ez az agglomerációval való kapcsolatra? Lesz-e valaha 5-ös metró?

Ha Ön is kíváncsi a válaszokra, jöjjön el, tudja meg, hogy mit mondanak a szakértők a csepeli HÉV átalakításáról!

Meghívott vendégek:
Ekés András közlekedési szakértő, Mobilissimus Rt.
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke
Csizek Csaba, a Buckai Szövetség Egyesület elnöke

Házigazda: Hudák János önkormányzati képviselő

Szólj hozzá!

2016.05.11. 17:27 csepelhirek

Szólj hozzá!

Klórmérgezés miatt hánytak a csepeli gyerekek

2016.05.11. 17:27 csepelhirek

klor.jpg

Az Index birtokába került orvosi zárójelentés szerint klórmérgezést kaphatott a csepeli strandon az a 12 éves gyermek, aki 38 társával együtt lett rosszul múlt szerdán az egyik csepeli iskolában.

Május 4-én a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában két 5. osztályos csoport diákjai panaszkodtak fejfájásra, szédülésre és hányingerre, miután úszásórán vettek részt a csepeli strandfürdőben.

A 39 diákot mentővel szállították a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi osztályára.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere az MTI-nek még aznap azt mondta, hogy független szakértővel is megvizsgáltatták a strand vizét, és ő is kiváló minőségűnek ítélte. A tömeges rosszullét ezért nagyon rejtélyesnek tűnt, mivel a gyerekek aznap még nem ebédeltek, tehát az ételmérgezést eleve ki lehetett zárni.

A kórház által kiállított dokumentum szerint azonban a tünetek egyértelműen enyhe klórmérgezésre utaltak.

Szólj hozzá!

Jeles napok - 170 éve született Henryk Sienkiewicz, Nobel-díjas lengyel író

2016.05.05. 19:49 csepelhirek

hs.jpg

Az 1846. május 5-én az orosz fennhatóság alatti lengyel területen, apai ágon tatár ősökkel dicsekvő nemesi családban született író jól ismert a magyar olvasóközönség előtt. Európai és Európán kívüli utazásai, valamint Walter Scott művei ihlették történelmi regényeit, amelyek magyar fordításban is napvilágot láttak: Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kislovag, A keresztes lovagok, Quo vadis.

1905-ben ítélték oda neki az irodalmi Nobel-díjat „kiemelkedő epikai munkásságáért”. Regényeit később számtalan alkalommal megfilmesítették, legtöbbször a Quo vadis-t.  

Szólj hozzá!

Harminckilenc gyereket vittek kórházba a mentők egy csepeli iskolából

2016.05.04. 19:31 csepelhirek

 mergezes.jpg

Harminckilenc gyereket vittek kórházba a mentők egy csepeli iskolából szerda délután, miután a diákok rosszul lettek - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.

Győrfi Pál közölte: a mentők 16 kocsival vonultak ki a csepeli Kazinczy Ferenc Általános Iskolához. Az 5. osztályos tanulók - két osztály diákjai - fejfájásra, szédülésre és hányingerre panaszkodtak. Valamennyiüket a Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai osztályára vitték, ám egyik gyerek sem volt életveszélyben. A rosszullétek okát szakemberek vizsgálják.

A tömeges rosszullétet megelőzően úszásórán vettek részt a tanulók a csepeli strandfürdőben - tette hozzá Győrfi Pál.

Szólj hozzá!