Facebook

A Csepeli Városgazda is üzletel a Pintér Sándorhoz köthető céggel

2017.05.24. 11:21 csepelhirek

Nemrég írtunk arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő Csepeli Városkép Kft. olyan céggel kötött sok millió forintért szerződéseket, melyek Pintér Sándor belügyminiszterhez köthetők. Mivel gyanítottuk, hogy nem csak egy önkormányzati cég lehet érintett az ügyben, ezért tovább kutakodtunk, és meglepő szerződést találtunk. Kiderült, hogy a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. is szerződésben álla a Prev Info Kft-vel, mégpedig havi nettó több millió forint összegben.

Mennyit és miért fizetnek a csepeliek a Pintér Sándorhoz köthető cégnek?

A Csepeli Városgazda telephelyének őrzésére, a Csepeli Piac őrzésére, a Csepeli Strand őrzésére, a Rákóczi Kert őrzésére, a Vermes iskola őrzésére havi nettó 4,9 millió forintot, vagyis havi bruttó 6 millió forintot fizet ki a Csepeli Városgazda. Mindez éves szinten meghaladja a 70 millió forintot!

previnfocsevak.jpg

Ezen kívül távfelügyeleti feladatot bíztak a cégre. Összesen 31 helyszínen kell a cégnek biztosítani a szolgáltatást, havi nettó 6860 forintért, ami éves szinten újabb 3,2 millió forint bruttóban.

Az előzőeken túlmenően 4000 óra vagyonvédelmi feladatra szerződtették a céget, óránként nettó 1263 forint értékben, ami 2018. szeptember 1-jéig, vagy megállapodás alapján 2019. szeptember elsejéig vehet igénybe a Csepeli Városgazda. Ennek összege tehát további nettó 5 millió forint, vagyis bruttó 6,4 millió forint.

Végül pedig eseti pénz- és értékszállításra szerződtek a céggel, alkalmanként nettó 4510 forint összegben.

Akárhogy is számoljuk, ez bizony éves szinten 75 millió forint körüli összeget jelent.

previnfocsevak2.jpg

Előre szólunk, hogy találtunk további érdekes szerződéseket is!

 

 

Szólj hozzá!

Gyereknap a csepeli tűzoltóságon

2017.05.24. 09:28 csepelhirek

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is megrendezésre kerül május 28-án vasárnap a „Nyitott szertárkapuk” nevű rendezvény a csepeli tűzoltó laktanyában gyereknapon.

Az eseményen a kicsik és a nagyobbak kísérőikkel körbejárhatják a tűzoltó laktanyát, betekintést nyerhetnek tűzoltók mindennapi életébe, kulisszatitkokba, és megismerkedhetnek szakfelszerelésekkel. Az autók szerelmeseinek is érdemes kilátogatni ezen a napon a tűzoltólaktanyába, hiszen felülhetnek és fotót is készíthetnek a többtonnás monstrumokkal.

A nyílt nap délelőtt 10 órakor kezdődik.

A csoportok fogadásának pontos időpontjai:
10 óra 00
11 óra 30
13 óra 00
15 óra 00
 

Szeretettel várják az érdeklődőket!

(csepel.hu)

Szólj hozzá!

Csepelen is intenzíven dolgozik a Habony művek

2017.05.19. 08:09 csepelhirek

A napokban sok csepeli lakos jelezte, hogy telefonos közvéleménykutatás keretében politikai témájú kérdéseket tesznek fel a Kód Kft. nevében. A beszámolók szerint a kérdések részben a Fidesz által folytatott Soros György elleni politikai kampányra, részben a helyi politikusok, főleg a kerületet képviselő dr. Szabó Szabolcs, valamint a 2014-es választásokon bukott Németh Szilárd megítélésére vonatkoznak.

A Kód néven futó közvéleménykutató cégről tudni kell, hogy azt még az 1990-es évek közepén alapították, és főleg a 2010-es kormányváltás után került hozzá sok állami megrendelés a Századvégen keresztül. A cég tulajdonosa Fűrész Gábor, aki Habony hű fegyverhordozója, és részben ezzel céggel végeztetik el a több milliárdos állami megrendeléseket. Habonyék mindent lemérnek, minden fontosabb témában fókuszcsoportos beszélgetéseket szerveznek. Így írt erről a minap a 444.hu:

 

"G. Fodor mellett fontos feladat jut Fűrész Gábornak, aki a cikkíráson túl a Kód közvéleménykutató tulajdonosaként és kutatásvezetőjeként 2009-2010 óta felügyeli a Századvégnek készülő méréseket is. A stáb telefonos, kérdőíves és fókuszcsoportos felmérések alapján tervezi meg az újabb médiakampányokat is.

„Az utolsó buzizásig mindent mérnek”

– mondta a Kód munkájáról egy közvélemény-kutató. Nem csak előzetesen monitorozzák az állampolgárok „igényeit” és a kívánatos szókapcsolatokat, de figyelik a reakciókat is. Két éve például, amikor a Fidesz az elszivárgó bérből- és fizetésből élő választókat próbálta visszaédesgetni magához, a Kód háttérmunkája nyomán dobták be a közbeszédbe a Tony Blairtől kölcsönvett „keményen dolgozó kisemberek” szlogent2015-ös évértékelőjében ezt a panelt is Orbán vezette be, Rogán később papagájként ismételgette, heteken át forgatta a fideszes média, de mérések szerint nem rezonált rá a szavazóbázis, ezért inkább elvetették (és a migrációs tematikára tették át a fókuszt)."

Szóval ha valakit hívnak, akkor tudja: a Fidesz felmérésében vesz részt, szóval  nyugodtan küldje el Orbánt és Németh Szilárdot melegebb éghajlatra. Németh Szilárd meg kezdjen belenyugodni, hogy 2018-ban is bukni fog Csepelen, mert a csepeliek nem kérnek belőle.

Egy ilyen felmérés piaci ára nagyjából az 2-10 millió forint közötti sávban van (a minta nagyságától, valamint az alkalmazott módszertantól függően). Ennyi pénzt vernek most el épp'  Csepelen Szilárdék a Soros-bérencező kampány hatékonyságának a mérésére.

(csh, fotó: index.hu)

Szólj hozzá!

Pintér Sándorhoz köthető céggel üzletel a Csepeli önkormányzat

2017.05.18. 20:08 csepelhirek

Érdekes szerződésre akadt a csepelhirek. A csepeliek körében jól ismert, száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég, a Csepeli Városkép Kft., egy Pintér Sándorhoz köthető céggel üzletel. Az elmúlt években több millió forintnyi közpénzt lapátoltak át a Prev-Info Kft. nevű cégbe.

Az első gyanús nyomra a 2016-os szerződések között találtunk. A Prev-Info Kft. 2016. június 6-án kötött megbízási szerződést a Csepeli Városképet vezető Vida Istvánnal. A Prev-Info Kft. feladata az volt, hogy 2016. június 10- 2016. július 11. között 0-24 órában 2 fő vagyonőrrel, valamint a labdarúgó mérkőzések ideje alatt plusz 2 fővel biztosítsa a Szent Imre téren felállított aréna vagyonvédelmi feladatait. A feladatért a cég 1200 forint/fő/óra +ÁFA díjat számolt fel, ami becslésünk szerint a végén nagyjából 2-2,5 millió forintos végösszeget jelenthetett.

A Prev-Info Kft. ügyvezetőjének neve tűnt fel a szerződésen, hiszen Czájder Gábor neve rendőrségi körökben jól ismert, ezért kicsit nyomozni kezdtünk, és rövidesen meg is találtuk a HVG-ben  2011-ben megjelent írást, mely a következőket írja a Prev-Infó Kft-ről:

Személybiztonsággal és takarítással foglalkozó kft-t hozott létre az 1997-ben Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter résztulajdonával alakult, jelenleg a Danubius Hotels Nyrt. érdekeltségében álló Preventív-Security Biztonsági és Tanácsadó Zrt., illetve a budapesti Info-Sec Vagyonvédelmi Kft. Utóbbi tulajdonosa az L.A.-H.A. Kft., amelyet a líbiai légitársaság alapított, s amely jelenleg közvetve Horváth Lászlónak, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 1998–2001-es igazgatósági tagjának érdekeltsége. Az új cég, a 10 millió forint törzstőkéjű Prev-Info Kft. ügyvezetője a Preventívet is vezető Czájder Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori pénzügyi főkapitány-helyettese lett.

(HVG, 2011. február 16.)

Magyarul egy Pintér Sándorhoz köthető cég, amit a BRKF egykori főkapitány-helyettese vezet, közpénzért leszerződött A Csepeli Városkép Kft-vel. Ezek után alaposabban átnéztük a Csepeli Városkép szerződéseit, és meglepetésünkre további szerződéseket is találtunk. Gyakorlatilag a Prev-Info megalakulása óta rendszeresen kap megbízásokat a Csepeli Önkormányzati cégtől, ráadásul néhány év alatt a megbízási díj 650 forint/fő/óra + ÁFA összegről 1200 forint/fő/óra +ÁFA összegre nőtt. Erre mondhatjuk azt, hogy itt nem érvényesült a rezsicsökkentés. De akkor nézzük a részleteket:

-        2015-ben egy csepeli könnyűzenei koncert biztosítását látta el a Prev-Info Kft,

-        2014-ben a foci világbajnokság idejére felállított rendezvénysátor biztosítását látta el a világbajnokság teljes ideje alatt (igaz, akkor még csak 850 forint/fő/óra+ÁFA volt a szerződésben rögzített díj),

-        2014-ben az augusztus 20-i önkormányzati rendezvényt biztosították Csepelen, 2013 szeptemberében két napig biztosították az „Itthon vagy! Magyarország Szeretlek!” című csepeli rendezvényt,

-        2013-ban a Csete Balázs utca 15. szám alatt található ingatlan távfelügyeleti feladataival bízta meg a Csepeli Városkép a Prev-Info Kft-t

-        2011-ben (tehát egyből a cég létrehozása után) pedig Vida István még a Csepp Kft nevében, vagyis a Csepeli Városkép Kft. elődszervezete nevében kötött rendezvénybiztosítási szerződést a Prev-Info Kft-vel az adventi rendezvény biztosítására, akkor még csupán 650 forint/fő/óra +ÁFA díjazásért.

Na hát kérem, így üzletel a Németh Szilárd-Borbély Lénárd vezette csepeli Fidesz a belügyminiszterhez köthető cégekkel. Szép nem?

(csh)

Szólj hozzá!

Ügynök volt a csepeli Fidesz által támogatott segélyszervezet vezetője

2017.05.05. 08:18 csepelhirek

Ugye megszoktuk már, hogy a csepeli Fidesz mindenkit lekommunistázik, aki politikailag nem azonos oldalon áll vele. Ebben különösen Németh Szilárd jár élen, akinek tényleg nem okoz gondot, hogy mindenről a kommunisták jussanak eszébe. Ehhez képest most az általuk is bőszen támogatott Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjéről (Lehel Lászlóról) derült ki, hogy bizony jelentéseket írogatott lelkészként az ismerőseiről az előző rendszerben. El is ismerte. Magyarul egy szemét besúgó volt. Ezt az embert a tenyerén hordozta Németh Szilárd és Borbély Lénárd, és a közbeszédben csak 'Fideszes Segélyszervezet" emlegetett, állandóan Fideszes politikusokkal mutatkozó csapat támogatást is bőven kapott Csepelről. Mármint az adófizetők pénzéből. Megkapták például 15 évre ingyenes használatban az egykori 170-es iskola üresen álló épületét, amit aztán az önkormányzat saját pénzén (mármint a csepeli adófizetők pénzén) fel is újított nekik. Ebben az épületben alakították ki az országos segélyközpontjukat. Csak remélni tudjuk, hogy nem besúgó központ működik ott. Mindenesetre már alig várjuk, hogy Németh Szilárd és Borbély Lénárd sajtótájékoztató hirdessen a Szent István út 170. elé, hogy a leleplezett besúgóról sajtótájékoztatót tartsanak.

(csh)

Szólj hozzá!

Németh Szilárdon is röhögtek a tegnapi „Békemeneten”

2017.04.23. 09:20 csepelhirek

Tegnap délután két órakor kezdődött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett vicctüntetés, az  Illiberal Pride. A felvonulás célja az volt, hogy kigúnyolják és nevetségessé tegyék a kormány tevékenységét, ami kiválóan sikerült is. Az ironikus vicctüntetésen nagyon sokan vettek részt. Már az gyülekezőpontnál, a mostanában kultikussá vált Oktogonon is sokan jelentek meg, majd folyamatosan csatlakoztak a menethez, amely előbb a Nagykörúton, majd a Rákóczi úton, végül pedig a Kiskörúton haladt az Erzsébet tér felé. Végül több ezren sétáltak át a belvároson, önfeledten nevetve a kormánypárti politikusokon. Többek között ezeket skandálták:

„Le az oktatással”

„Civil szar”

„Nem kell Brüsszel, nem kell pénz”

„Magyar földre magyar migránst”

„Paks 3”

„Még több stadiont”

A vicctüntetés során kiemelt figyelmet fordítottak a tüntetők azon kormánypárti politikusok, valamint kormánypárti közéleti emberek kifigurázására, akik lassan már önmaguk karikatúrájává váltak. Gyakran került szóba Németh Szilárd, Kósa Lajos, Bayer Zsolt.

(csh. index)

Szólj hozzá!

Közös norvég-magyar művészeti projekt a Csepel Művek területén

2017.04.19. 11:30 csepelhirek

Újabb rendezvénnyel jelentkezik Csepelen, most a Csepel Művek területén. Egy több éve tartó nemzetközi együttműködés eredményeként, a PLACCC Fesztivál norvég partnerével, a Scenekunst Østfold-dal közösen 2017 elején új társadalmi-művészeti projekt indított, amelynek keretében hat magyar és öt norvég alkotó különböző művészeti beavatkozások révén keresi arra a választ, hogy egykori ipari területeket miképpen lehet rehabilitálni a művészet erejével. A mára funkciót vesztett, elnéptelenedett, rozsdásodó és üresen álló munkásszállóknak vagy gyárcsarnokoknak hogyan lehet új szerepet adni? Hogyan lehet őket ismét a helyi lakosok életének részévé tenni?

Az EEA által támogatott projekt fókuszában a művészeti interakciók lehetséges szerepének kutatása áll a poszt-indusztriális negyedek újradefiniálásában. Norvégiában van hagyománya és gyakorlata az ilyen vállalkozásoknak, Magyarországon viszont csak elvétve találunk hasonló módon újjáéledő ipari területeket. A harminc együtt töltött nap alatt éppen ezért a magyar alkotók rengeteget tanulhatnak norvég kollégáiktól, miközben a norvég művészek megismerkedhetnek a norvégtól igencsak eltérő, sajátos magyar történelemmel és mai gazdasági helyzettel.

A PICTURE projekt keretében a norvég és magyar résztvevők egy-egy februári szemináriumon vettek részt, amelynek keretében nemzetközi meghívott szakértők segítségével elméleti szempontból járták körül a városi művészeti rehabilitációk kérdéskörét, és megismerkedhettek a norvég és magyar egykori ipari helyszínekkel, amelyekkel kísérletezni is volt módjuk. Így inspirálódtak, és elkezdték megtervezni művészeti akcióikat is Csepelen, valamint a norvégiai Moss-ban és Fredrikstadban.

A munkafolyamatokból Norvégiában munkabemutató lesz, Budapesten pedig két napos, nyilvános művészeti esemény 2017. április 21-én és 22-én. Az alkotók nem egyetlen nagy közös művészeti alkotást hoznak létre, hanem több különböző művészeti interakción és beavatkozáson dolgoznak párhuzamosan. A kiválasztott területekben rejlő lehetőségeket hozzák napvilágra merész, kiszámíthatatlan kreativitásuk segítségével, inspirálják és segítik egymást – különböző ízlések és látásmódok találkoznak így, újra életet lehelve az elhagyatott városi terekbe!

A Jászay Tamás kritikus által szerkesztett projektblog elérhető ezen címen: pictureproject.eu

Jegyek online vásárolhatók a placcc.jegy.hu weboldalon

(www.placcc.hu)

Szólj hozzá!

Kimaxolta a Fideszes propagandát a csepeli önkormányzat hivatalos honlapja

2017.04.18. 09:30 csepelhirek

A csepeli Fideszes városvezetés eddig se ment a szomszédba, hogy az adófizetők pénzén a saját pártpropagandájukat tolják, de most már a a húsvéti ünnepeket is arra használták fel, hogy a csepeliek pénzéből fenntartott oldalon a saját propagandájukat tolják. A három vezető hír még ma reggel is Orbán gyűlöletkeltésre alkalmas ünnepi beszéde, Victor Ponta (volt román miniszterelnök, aki a korrupciós ügyeibe és a plágiumbotrányába bukott bele) egyetemek elleni kirohanása, valamint a Jobbik ekézése volt. Gratulálunk! Esetleg érdemesebb lett volna azzal foglalkozni, hogy a múlt heti vállalkozásfejlesztési fórumon vajon miért nem vett részt Borbély Lénárd, és miért nem ő beszélt arról a helyi vállalkozóknak, hogy miként tervezik fejleszteni a helyi gazdaságot? Miért küldte oda a kérdésekre válaszolni sem tudó alpolgármesterét? Félt attól, hogy a kínos kérdésekre nincs is válasza? Vagy inkább elment tütükélni, mert az jobban érdekli az ittas vezetésért elítélt polgármestert?

(csh)

Szólj hozzá!

LOPÁS ALERT! 10 milliárd forintért tényleg csak a vasúti részét újítják fel a Gubacsi hídnak

2017.04.12. 13:45 csepelhirek

2017. március 22-én örömmel számoltunk be arról, hogy a kormány döntően uniós forrásból, mintegy 10 milliárd forintért felújítja a Gubacsi hidat. Ennek akkor rendje és módja szerint nagyon örültünk, és már alig vártuk, hogy az előzetes tervek szerint egyaránt megújuljon a vasúti híd, a közúti híd és a kerékpáros híd is. Csepel képviselője azonban valami furcsaságot gyanított az üggyel kapcsolatban, így rákérdezett a dologra. Fónagy János arról tájékoztatta dr.Szabó Szabolcsot, hogy a 10 milliárdos felújítás során az előzetes tervekkel ellentétben a közúti hidat mégsem újítják fel, így marad a vasúti és a kerékpáros híd. MÁR CSAK AZT NEM TUDJUK, HOGY MI A FENE KERÜL ENNYIBE EGY VASÚTI ÉS KERÉKPÁROS HÍDON? Az ügy azért érdekes, mert nemrég a Nagy-Duna felett átívelő Északi összekötő vasúti híd alig valamivel került többe, pedig az egy egy jóval hosszabb, gyakorlatilag egy vadiúj híd építést jelentette. Feltehetően Mészáros és Garancsi újabb zsíros üzlet elé néz. A csepeliek meg használhatják továbbra is a szűk keresztmetszetű és lepukkant közúti hidat.

(a teljes válasz itt olvasható)

(csh)

Szólj hozzá!

Az eredeti útvonalon járnak májustól a buszok Csepelen

2017.04.11. 18:46 csepelhirek

Lassan két éve, hogy a Kossuth Lajos utca felújítása miatt kialakított ideiglenes útvonalat véglegesítette a BKV. Szerintük a 35-ös, 36-os, 148-as és 151-es buszok azért nem mehettek vissza a Kossuth Lajos útra a Szent Imre tér érintése után, mert a Vermes Miklós és a Kossuth Lajos utca sarkán a felújítás után nem maradt hely a buszok fordulására. Persze felmerülhet az emberben a kérdés, hogy ez miért nem előbb jutott eszükbe, de sem a kerületi, sem a fővárosi városvezetés nem az előrelátásról híres. Mindenesetre az elmúlt években sokan panaszkodtak az új útvonal miatt, végül pedig a BKK csak talál olyan forgalomtechnikai megoldást, ami lehetővé teszi a fordulást a Vermes-Kossuth sarkon. Már csak reménykedni tudunk, hogy tényleg el is tudnak fordulni a buszok, és nem csak mellébeszélés zajlik.

A lényeg: május 5-től a réig útvonalon járnak a buszok!

(csh)

.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása