Facebook

Németh Szilárdon is röhögtek a tegnapi „Békemeneten”

2017.04.23. 09:20 csepelhirek

Tegnap délután két órakor kezdődött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett vicctüntetés, az  Illiberal Pride. A felvonulás célja az volt, hogy kigúnyolják és nevetségessé tegyék a kormány tevékenységét, ami kiválóan sikerült is. Az ironikus vicctüntetésen nagyon sokan vettek részt. Már az gyülekezőpontnál, a mostanában kultikussá vált Oktogonon is sokan jelentek meg, majd folyamatosan csatlakoztak a menethez, amely előbb a Nagykörúton, majd a Rákóczi úton, végül pedig a Kiskörúton haladt az Erzsébet tér felé. Végül több ezren sétáltak át a belvároson, önfeledten nevetve a kormánypárti politikusokon. Többek között ezeket skandálták:

„Le az oktatással”

„Civil szar”

„Nem kell Brüsszel, nem kell pénz”

„Magyar földre magyar migránst”

„Paks 3”

„Még több stadiont”

A vicctüntetés során kiemelt figyelmet fordítottak a tüntetők azon kormánypárti politikusok, valamint kormánypárti közéleti emberek kifigurázására, akik lassan már önmaguk karikatúrájává váltak. Gyakran került szóba Németh Szilárd, Kósa Lajos, Bayer Zsolt.

(csh. index)

Szólj hozzá!

Közös norvég-magyar művészeti projekt a Csepel Művek területén

2017.04.19. 11:30 csepelhirek

Újabb rendezvénnyel jelentkezik Csepelen, most a Csepel Művek területén. Egy több éve tartó nemzetközi együttműködés eredményeként, a PLACCC Fesztivál norvég partnerével, a Scenekunst Østfold-dal közösen 2017 elején új társadalmi-művészeti projekt indított, amelynek keretében hat magyar és öt norvég alkotó különböző művészeti beavatkozások révén keresi arra a választ, hogy egykori ipari területeket miképpen lehet rehabilitálni a művészet erejével. A mára funkciót vesztett, elnéptelenedett, rozsdásodó és üresen álló munkásszállóknak vagy gyárcsarnokoknak hogyan lehet új szerepet adni? Hogyan lehet őket ismét a helyi lakosok életének részévé tenni?

Az EEA által támogatott projekt fókuszában a művészeti interakciók lehetséges szerepének kutatása áll a poszt-indusztriális negyedek újradefiniálásában. Norvégiában van hagyománya és gyakorlata az ilyen vállalkozásoknak, Magyarországon viszont csak elvétve találunk hasonló módon újjáéledő ipari területeket. A harminc együtt töltött nap alatt éppen ezért a magyar alkotók rengeteget tanulhatnak norvég kollégáiktól, miközben a norvég művészek megismerkedhetnek a norvégtól igencsak eltérő, sajátos magyar történelemmel és mai gazdasági helyzettel.

A PICTURE projekt keretében a norvég és magyar résztvevők egy-egy februári szemináriumon vettek részt, amelynek keretében nemzetközi meghívott szakértők segítségével elméleti szempontból járták körül a városi művészeti rehabilitációk kérdéskörét, és megismerkedhettek a norvég és magyar egykori ipari helyszínekkel, amelyekkel kísérletezni is volt módjuk. Így inspirálódtak, és elkezdték megtervezni művészeti akcióikat is Csepelen, valamint a norvégiai Moss-ban és Fredrikstadban.

A munkafolyamatokból Norvégiában munkabemutató lesz, Budapesten pedig két napos, nyilvános művészeti esemény 2017. április 21-én és 22-én. Az alkotók nem egyetlen nagy közös művészeti alkotást hoznak létre, hanem több különböző művészeti interakción és beavatkozáson dolgoznak párhuzamosan. A kiválasztott területekben rejlő lehetőségeket hozzák napvilágra merész, kiszámíthatatlan kreativitásuk segítségével, inspirálják és segítik egymást – különböző ízlések és látásmódok találkoznak így, újra életet lehelve az elhagyatott városi terekbe!

A Jászay Tamás kritikus által szerkesztett projektblog elérhető ezen címen: pictureproject.eu

Jegyek online vásárolhatók a placcc.jegy.hu weboldalon

(www.placcc.hu)

Szólj hozzá!

Kimaxolta a Fideszes propagandát a csepeli önkormányzat hivatalos honlapja

2017.04.18. 09:30 csepelhirek

A csepeli Fideszes városvezetés eddig se ment a szomszédba, hogy az adófizetők pénzén a saját pártpropagandájukat tolják, de most már a a húsvéti ünnepeket is arra használták fel, hogy a csepeliek pénzéből fenntartott oldalon a saját propagandájukat tolják. A három vezető hír még ma reggel is Orbán gyűlöletkeltésre alkalmas ünnepi beszéde, Victor Ponta (volt román miniszterelnök, aki a korrupciós ügyeibe és a plágiumbotrányába bukott bele) egyetemek elleni kirohanása, valamint a Jobbik ekézése volt. Gratulálunk! Esetleg érdemesebb lett volna azzal foglalkozni, hogy a múlt heti vállalkozásfejlesztési fórumon vajon miért nem vett részt Borbély Lénárd, és miért nem ő beszélt arról a helyi vállalkozóknak, hogy miként tervezik fejleszteni a helyi gazdaságot? Miért küldte oda a kérdésekre válaszolni sem tudó alpolgármesterét? Félt attól, hogy a kínos kérdésekre nincs is válasza? Vagy inkább elment tütükélni, mert az jobban érdekli az ittas vezetésért elítélt polgármestert?

(csh)

Szólj hozzá!

LOPÁS ALERT! 10 milliárd forintért tényleg csak a vasúti részét újítják fel a Gubacsi hídnak

2017.04.12. 13:45 csepelhirek

2017. március 22-én örömmel számoltunk be arról, hogy a kormány döntően uniós forrásból, mintegy 10 milliárd forintért felújítja a Gubacsi hidat. Ennek akkor rendje és módja szerint nagyon örültünk, és már alig vártuk, hogy az előzetes tervek szerint egyaránt megújuljon a vasúti híd, a közúti híd és a kerékpáros híd is. Csepel képviselője azonban valami furcsaságot gyanított az üggyel kapcsolatban, így rákérdezett a dologra. Fónagy János arról tájékoztatta dr.Szabó Szabolcsot, hogy a 10 milliárdos felújítás során az előzetes tervekkel ellentétben a közúti hidat mégsem újítják fel, így marad a vasúti és a kerékpáros híd. MÁR CSAK AZT NEM TUDJUK, HOGY MI A FENE KERÜL ENNYIBE EGY VASÚTI ÉS KERÉKPÁROS HÍDON? Az ügy azért érdekes, mert nemrég a Nagy-Duna felett átívelő Északi összekötő vasúti híd alig valamivel került többe, pedig az egy egy jóval hosszabb, gyakorlatilag egy vadiúj híd építést jelentette. Feltehetően Mészáros és Garancsi újabb zsíros üzlet elé néz. A csepeliek meg használhatják továbbra is a szűk keresztmetszetű és lepukkant közúti hidat.

(a teljes válasz itt olvasható)

(csh)

Szólj hozzá!

Az eredeti útvonalon járnak májustól a buszok Csepelen

2017.04.11. 18:46 csepelhirek

Lassan két éve, hogy a Kossuth Lajos utca felújítása miatt kialakított ideiglenes útvonalat véglegesítette a BKV. Szerintük a 35-ös, 36-os, 148-as és 151-es buszok azért nem mehettek vissza a Kossuth Lajos útra a Szent Imre tér érintése után, mert a Vermes Miklós és a Kossuth Lajos utca sarkán a felújítás után nem maradt hely a buszok fordulására. Persze felmerülhet az emberben a kérdés, hogy ez miért nem előbb jutott eszükbe, de sem a kerületi, sem a fővárosi városvezetés nem az előrelátásról híres. Mindenesetre az elmúlt években sokan panaszkodtak az új útvonal miatt, végül pedig a BKK csak talál olyan forgalomtechnikai megoldást, ami lehetővé teszi a fordulást a Vermes-Kossuth sarkon. Már csak reménykedni tudunk, hogy tényleg el is tudnak fordulni a buszok, és nem csak mellébeszélés zajlik.

A lényeg: május 5-től a réig útvonalon járnak a buszok!

(csh)

.

Szólj hozzá!

Csepeli roncsderbi, avagy így látja a közlekedési szakportál a csepeli hévet

2017.04.07. 09:25 csepelhirek

Csepel szimbóluma a csepeli hév. Bár a pályát a korábbi városvezetés felújította, de az elmúlt 7 évben a Fidesz nem csinált semmit. A vonatok lassan nyugdíjas korúak lesznek, és egyre nehezebb üzemképes állapotban tartani őket, de ez a városvezetést nem zavarja. Az érdemi fejlesztések helyett csak az olimpiai lázálomban kiszenvedett villamossá alakítást emlegették, miközben minden szakértő próbálta elmagyarázni, hogy gyorsvasútként kell megőrizni, csak épp’ új szerelvények kellenének, meg a Boráros tértől tovább kellene vezetni a föld alatt legalább a Kálvin térig, hogy legyen metró átszállási lehetőség. Most éppen az IHO nevű közlekedési szakportál szerzője foglalkozott a tarthatatlan állapotokkal. Íme az írásuk:

Tavaly júliusban felhánytorgattuk már a meglaposodott kerekek miatt zajt, akkor még a BKK-n keresztül a BKV-nak – egy napon belül megjött a válasz, és ezenfelül még tényleg ki is rántották a forgalomból a dögletes 960-ast. Azonnal, késlekedés nélkül. A gyors reakción felbuzdulva megint megoldást kerestünk, az újból csak csattogó csepeli HÉV-re.

1. próbálkozás – 2017. február 27.

A vasúti járművek között gyártásakor is elavult, mára végképp a színvonal nélküliség megtestesüléseként létező budapesti HÉV-szerelvények közül is kitűnő (értsd: visszafestették régi színterve szerint, de mellette műszakilag tán a legsilányabb) 832-es motorkocsi kilométerre zengő csattogása most február 27-én ismét a probléma jelzésére sarkallta a szerzőt. A levél (amiben nem volt megnevezve a pályaszám, de dátum és pontos óra meg volt adva a beazonosíthatósághoz) rossz helyre ment, hisz’ már nem a BKV az illetékes – akkor még betudtuk a MÁV Kommunikációtól négy nappal később érkezett választ ennek a félreküldésnek.

A március 3-i reakció általános jellegű, de tettrekészséget mutatott, idézve: „Köszönjük megkeresését, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk. Az érintett jármű egyik motorkocsijának kerekei valóban laposodást szenvedtek, a lapmentesítést természetesen megkezdtük. Ahogy arról már korábban is írtunk önnek, az esetleges balesetek megelőzése érdekében a járműveknek időnként hirtelen kell fékezniük, aminek következtében kialakulhat laposodás. A téli időszak időjárási körülményei miatt gyakrabban előfordulhatnak ilyen esetek.”

2. nekigyűrkőzés – 2017. március 24.

Mint sejthető, a kattogó szerelvény rendíthetetlenül rótta a pályát – tehát 3 héttel később, immáron konkrétabban, megnevezve a 832-est ismét elment egy levél – már a megfelelő címre. Válasz azóta sem érkezett.

3. keserű kifakadás – 2017. március 25.

Másnap, az előző információt kiegészítve újból csak klaviatúrát ragadtunk: az addig a másik csiricsáré világoszöld kisegységgel együtt járó, a 832-est is magába foglaló szerelvényt már szólóban, de egész hétvégére kiküldték a H7-esre, és innentől már nehezen mondható el, hogy a járművezető nem hallja a lapos kerekek dübörgését: ott ül fölöttük. Erre sem reagáltak.

Az elmúlt hétvége megmutatta, hogy ha kicsit odafigyelünk, nem eseti gondról beszélhetünk. A tavaly még kirívó gond mára általános tulajdonsággá szelídült: április 1-jén, de főleg másodikán olyan bontószökevényeket zavartak ki a csepeli HÉV-re, amik mindegyike egyenként is alkalmas lenne egy lejárató kampányhoz illusztrációként.

Az egyirányú levelezgetéssel felhagyva, az eddigi segítőkész birkatürelmet elfelejtve elkészült a videó, három napból pár snittel megmutatva, mi is a gond a H7-essel:

  • műszakilag alig alkalmas járműveket járatnak;
  • módszeresen szétverik velük a nemrég felújított pályát;
  • és mindezt a vonal nem elhanyagolható méretű szakaszán (kint Csepelen és bent a Boráros tér előtt) pár méterrel a lakóházak mellett teszik.

A költői kérdések (hiszen egy hónap is kevés volt a nyilvánvaló gond megoldására):

  • mi a cél mindezzel?
  • miért váltak ennyire nemtörődömmé a tavaly még tettre kész emberek?
  • mindez nem tűnik fel a megrendelőnek?
  • se az érintett kerületek vezetőinek?

Utóbbiaknak jelezzük a gondot e cikk elküldésével. Kíváncsian várva szíves válaszukat.

(csh, iho.hu)

Szólj hozzá!

Németh Szilád megszavazta a Közép-európai Egytemet kinyíró törvényt

2017.04.05. 08:31 csepelhirek

Tegnap szavazott az Országgyűlés a Közép-európai Egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosításról. A diktatúrákra jellemző egyetemfelszámolási javaslatot Németh Szilárd, Csepel volt polgármestere, a 2014-es választáson egyéni körzetben óriásit bukott rezsibiztos gondolkodás nélkül megszavazta. Szégyen. Nagy kontraszt, hogy Csepel választott országgyűlési képviselője, dr. Szabó Szabolcs (aki civilben az ELTE egyetemi adjunktusa) nem pusztán nemmel szavazott a határozathozatalon, hanem hangos szirénázással is tiltakozott az ülésteremben.

(csh)

Szólj hozzá!

Megint 1,5 millió forintot ad a csepeli Fidesz a Bálványosi Szabadegyetem szervezésére

2017.03.30. 17:46 csepelhirek

A mai csepeli testületi ülésen szokás szerint napirendre került a Fideszes városvezetés azon javaslata (58. sz. előterjesztés), mely révén mondhatni szokás szerint olyan támogatásokra szórják a csepeliek pénzét, ami a Fideszes pártérdekeket szolgálja. Szokás szerint pénzt adnak a csepeliek pénzéből a Fidesz által szervezett Bálványosi Szabadegyetemre (1,5 millió forintot), a Vajdasági Szabadegyetem támogatására (200 ezer forint), a Rákóczi Szövetségnek (100 ezer forintot), valamint az Aranycsapat Alapítványnak „nemzetegyesítő rendezvénysorozat ” szervezésére (200 ezer forintot), jelentsen ez bármit is.

Szólj hozzá!

124.176.000 forintba kerül a csepelieknek a Csepeli Hírmondó

2017.03.27. 09:06 csepelhirek

A csepeliek kéthetente megkapják az önkormányzat által kiadott, minősíthetetlen Fideszes pártpropagandát folytató Csepeli Hírmondót. Megnéztük a kerület 2017. évi költségvetését, hogy egészen pontosan mennyibe is kerül nekünk, hogy rendszeresen Németh Szilárd interjúkat olvashasson akinek nagyon ehhez van kedve: egészen pontosan 124.176.000 forintot kap a Csepeli Városkép kft. lapkiadásra és  médiatámogatásra. Ebből fizetik többek között Szentesi Zöldi Lászlót is, aki a Demokrata c. újság oszlopos tagja, és másodállásban a Csepeli Hírmondóba is írogat. Bár nem hajlandók elárulni az önkormányzatnál, hogy mennyi pénzt fizetnek neki az adófizetők pénzéből, de ezért a színvonalért egy forint is is sok lenne. Mindez azért érdekes, mert egyébként mondjuk szociális támogatásokra alig valamivel többet, 174 milliót szánnak idén. úgy látszik Németh Szilárd reklámozása, és az ellenzékiek pocskondiázása fontosabb, mint a rászorultak megsegítése.

(csh)

Szólj hozzá!

A Csepeli Hírmondó lapigazgatója hazudozik, a fizetését meg titkolja

2017.03.23. 19:30 csepelhirek

Érdekes írások jelentek meg a legfrissebb Csepeli Hírmondóban. A szélsőjobbos Demokratánál dolgozó, másodállásban a Csepeli Hírmondónál ki tudja mennyi közpénzből fizetett Szentesi Zöldi László útszéli stílusban nyilatkozik Csepel választott országgyűlési képviselőjéről. Megkérdeztük dr. Szabó Szabolcsot, hogy vajon mitől lett ennyire ideges Szentesi Zöldi?

Képviselő úr arról tájékoztatta hírblogunkat, hogy Szentesi Zöldi szokásához híven hazudozik. Az elmúlt hónapokban mindössze kétszer keresték meg kérdéseikkel, és azok sem Csepelhez kapcsolódtak, hanem egyszerű lejárató kampányhoz kértek tőle aláfestést. Az egyik esetben Lass Gábor nevű bértollnokuk valamiért a Szlovéniában engedélyezendő melegházasságról akarták kérni a képviselő véleményét, míg a másik esetben az Együtt XVIII. kerületi önkormányzati képviselőjéről kérdezgettek. Elkértük a képviselőtől a kérdésekre adott válaszait, és jót nevettünk. Most már értjük, hogy miért nem merték közölni egyik választ sem, mert elég rendesen kiosztotta a Fideszes bértollnokokat. Persze Szentesi Zöldi Lászlót valószínűleg az idegesítette fel igazán, hogy teljes joggal rákérdezett dr. Szabó Szabolcs: vajon mekkora fizetést kap az adófizetők pénzéből? Erre ugyanis közérdekű adatigénylésként beadott kérdésre nem voltak hajlandók válaszolni a bátor csepeli Fideszesek.

De akkor nézzük azt a két megkeresését, amit az elmúlt fél évben Csepel képviselője irányába küldött (ugye erre írta Szentesi Zöldi, hogy ők rendszeresen kérdeznek. Hát ha ez a rendszeres, akkor megesszük a kalapunkat), és az azokra adott válaszokat:

 

2017. március 2.

Lass Gábor (Csepeli Hírmondó): A Csepeli Hírmondó következő számában szeretnénk megkérdezni Németh Szilárd és Szabó Szabolcs véleményét azzal kapcsolatban, hogy Szlovéniában legalizálták az azonos neműek közötti házasságot. Egyetért-e, támogatja, véleménye szerint hazánkban sor kerülhet-e erre.

dr. Szabó Szabolcs (Csepel országgyűlési képviselője): Elég szomorú, hogy a Csepeli Hírmondó szerkesztője azt tartja a legfontosabbnak, hogy házasodhatnak-e a melegek Szlovéniában, vagy sem.  Véleményem szerint ennél nagyságrendekkel fontosabb téma lett volna az Olimpiával kapcsolatos kérdésekről kérdezni a kerület választott országgyűlési és helyi képviselőit. Sokkal fontosabb lett volna tisztázni, hogy az olimpiai pályázat visszavonása sem okozhat Csepelnek hátrányt, lévén minden infrastrukturális fejlesztésről azt állították, hogy az úgyis megvalósul, tehát az nem számít bele az olimpiai költségekbe. Sokkal fontosabb lett volna az elmúlt években arról kérdezni a kerület választott országgyűlési és helyi képviselőit, hogy mi a véleményük Csepelről, a csepeli fejlesztésekről, illetve milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? Sokkal fontosabb lett volna korrekt, részrehajlástól mentes módon beszámolni arról, hogy a kerület országgyűlési képviselője milyen munkát végez.  Sokkal fontosabb lett volna beszámolni olyan kerületi rendezvényekről és karitatív akciókról is, melyeket történetesen nem a helyi Fidesz szervez.  Sokkal fontosabb lett volna tisztázni – ha már annyit foglalkoznak Németh Szilárddal, akinek közjogilag semmi köze nincs Csepelhez, hiszen elbukta a választást -, hogy miért menekülnek a válogatott birkózók Csepelről, és hogy mi lett a régóta ígért birkózócsarnokkal? És ha már menekültek: a menekültek elleni ellenszenv szítása helyett inkább az elfogulatlan tájékoztatásra kellett volna törekedni, és nem azt hazudni, hogy Csepel országgyűlési képviselője menekülteket akar Csepelre telepíteni.   

(megjegyzés: a választ nem merték lehozni, pedig a helyi Fidesztől sem áll messze a politikai ellenfelek lebuzizása)

 

2017. március 18.

Szentesi Zöldi László (Csepeli Hírmondó): Arra kérem, hogy hétfő reggel kilenc óráig szíveskedjék megválaszolni röviden (összesen nem több, mint 1500 karakterben) az alábbi kérdéseket. A Csepeli Hírmondó következő számában szeretnénk közölni a véleményét. Egyúttal megkérem arra, hogy a kérdésekre válaszoljon, maradjon a tárgynál. Előre is köszönöm.

- Mi a véleménye arról, hogy az Ön párttársa, Mérő Péter Ferenc XVIII. kerületi önkormányzati képviselő torokelvágással fenyegette meg Orbán Viktorékat?

- Megerősíti-e, hogy fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene?

- Az Együtt Csepelen is hasonló torokelvágásokat tervez kormánypárti politikusok ellen?

 

Tudtommal etikai eljárás indult Mérő Péter ellen, és az Etikai bizottság minden bizonnyal megfelelő döntést fog hozni az Együtthöz méltatlan viselkedése miatt. Mint ahogy a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely is nyilvános állásfoglalásban jelezte, hogy a felvételt készítő kolléganője is újságíróhoz nem méltó módon viselkedett, és Jurai Kata (a pontos név: Jurák Kata – a szerk.) szakmaiatlan magatartása a PestiSrácok szerkesztőségében is komoly vitákat eredményezett.

Egyben reményemet fejezem ki, hogy a Csepeli Hírmondó lesz annyira elfogulatlan, hogy Németh Szilárdot is megkérdezi a Fidesz frakcióban ülő Mengyi „Voldemort” Roland ellen történt vádemelés, vagy épp’ a Fidesz frakcióban ülő Simonka Róbert ellen indult nyomozás kapcsán a Fidesz által ellenük kezdeményezett etikai eljárás állásáról. Feltételezem továbbá, hogy hasonló kérdést fognak feltenni Németh Szilárdnak az uniós pénzen magának és a fiának „vendégháznak” álcázott házat építő Fideszes izsáki polgármester ügyében. Feltételezem tovább, hogy megtudunk valamit az ittas vezetés miatt jogerősen elítélt Borbély Lénárd elleni etikai eljárás állásáról.

Mindezek mellett továbbra is szomorúnak tartom, hogy az adóforintokból fenntartott Csepeli Hírmondó továbbra sem a Csepelt érintett ügyekben kérdezi a kerület megválasztott országgyűlési képviselőjének a véleményét. A pártos lejárató kampány generálása helyett nagyságrendekkel fontosabb téma lehetett volna az olimpiai pályázattal kapcsolatos kérdésekről beszélgetni. Sokkal fontosabb lett volna az elmúlt években arról kérdezni a kerület választott országgyűlési és helyi képviselőit, hogy mi a véleményük Csepelről, a csepeli fejlesztésekről, illetve milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatban? Sokkal fontosabb lett volna korrekt, részrehajlástól mentes módon beszámolni arról, hogy a kerület országgyűlési képviselője milyen munkát végez.  Sokkal fontosabb lett volna beszámolni olyan kerületi rendezvényekről és karitatív akciókról is, melyeket történetesen nem a helyi Fidesz szervez.  Sokkal fontosabb lett volna tisztázni – ha már annyit foglalkoznak Németh Szilárddal, akinek közjogilag semmi köze nincs Csepelhez, hiszen elbukta a választást -, hogy miért menekülnek a válogatott birkózók Csepelről, és hogy mi lett a régóta ígért birkózócsarnokkal? És ha már a kérdéseknél tartunk: közérdekű adatigénylésünkre Csepel jegyzője nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy Szentesi Zöldi László az adóforintokból finanszírozott Csepeli Hírmondó lapigazgatója egészen pontosan mekkora havi fizetést kap. Esetleg elárulná nekünk végre a lapigazgató úr, hogy mennyit is kap a Csepelen végzett „munkájáért”?

 

Látható tehát, hogy az egyetlen értelmezhető kérdésre pontos választ kapott Szentesi Zöldi, de ezt követően rendesen kiosztotta a magát újságírónak csúfoló bértollnokot. Szentesi nem véletlen lett ideges, mert Csepel országgyűlési képviselője joggal vetett fel neki mindkét kérdésére, hogy a Csepeli Hírmondó lapigazgatójaként talán inkább Csepel ügyeivel kellene inkább foglalkozni.

Csak így tovább!

(csh)

Szólj hozzá!