Facebook

Csepel már csak erre jó?

2013.12.08. 11:47 csepelhirek

csepeltemeto2_1386499601.jpg_457x343

Az index.hu értesülései szerint a Fővárosi Közgyűlés a csepeli temetőben szeretné kialakítani azokat a parcellákat, ahova a szociális temetést választók eltemethetik hozzátartozóikat. Ha valakinek eddig volt még kétsége afelől, hogy mit gondol a város vezetése Csepelről, az most kijózanító pofont kapott.

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) jövőre 2380 szociális temetéssel számol, ebből az eddigi tendenciák alapján 452 lehet koporsós és 1928 urnás. Ehhez 194 millió forintos kompenzációt kérnek az önkormányzattól.

A BTI felmérte a szociális parcellák kialakításához lehetséges temetőterületeket. A javaslat szerint a szociális parcellát a csepeli temetőben lehet a legolcsóbban kialakítani, erre 150 millió forintot fordítanának az általános tartalék terhére. A költségek között megemlítik, hogy „különös tekintettel a parcella jellegére biztonsági szolgálat foglalkoztatása is szükségessé válhat".

A kormány október 21-én fogadta el a szociális temetés részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletet. Szociális temetést az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál lehet kérni. Az önkormányzat gondoskodik a többi között a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról.

(forrás: index.hu)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr25681368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marcinikus 2014.01.14. 11:42:17

Hogy Csepelt a "kommunisták" temetőjeként tüntette fel (vörös könyv 6 millió Ft közpénzért), az még csak ciki. De hogy már a "szegények temetője" bélyeget is rá akarod ragasztani, az már túlzás. Csak azért, hogy jó fiú legyen a pártban.
Tisztán olyan, mint a 80-as években Bölcsei elvtárs, aki a munkásőr lakótelepet bevállalta, hogy még országgyűlési képviselő maradhasson.