Facebook

Viharos tisztújítás várható a csepeli Fideszben

2017.09.04. 08:00 csepelhirek

Tegnap tettük ki a Csepelhírek facebook oldalára azt a meghívót, melyben a Fidesz-MPSZ Csepeli Szervezetének tagjait hívja tisztújító közgyűlésére Németh Szilárd és Ábel Attila. Nem véletlen jutott el hozzánk a levél. A csepeli Fideszben ugyanis egyre több az elégedetlen ember.

 

Meghívó a Fidesz Csepeli Szervezetének taggyűlésére

009.JPG

Az elégedetlenkedésnek alapvetően három oka van.

 

Először is elegük van már abból, hogy Németh Szilárd és az emberei (elsősorban Ábel Attila) folyamatosan lejáratják a csepeli Fideszt. Forrásunk állítása szerint a tagság értelmiségi tagjainak kifejezetten elegük van már abból, hogy az országos médiában Csepelről folyamatosan olyan hírek jelennek meg, melyben a megnyilatkozásaiban meglehetősen műveletlen, viselkedni nem tudó Németh Szilárd a nevetség tárgya. Egyesekben komolyan felmerült, hogy az utolsó pillanatban mégse Németh Szilárdot indítsák az országgyűlési választásokon, mert úgy látják, hogy a rezsibiztos pont úgy elveszti azt dr. Szabó Szabolccsal szemben, mint 2014-ben. Lenne támogatottsága annak, hogy Németh Szilárd helyett inkább Borbély Lénárdot indítsák. Borbély ugyanis kevésbé elhasználódott ember. Forrásunk véleménye szerint ugyanakkor aki ilyen javaslatot nyíltan fel merne vetni, annak azonnal kitekerné a nyakát Németh Szilárd és Ábel Attila. Másrészt Borbély jelöltségében gondolkozók is elismerik, hogy azért az ittas vezetésért jogerősen elítélt Borbély Lénárd sem tökéletes jelölt, de más alkalmas ember már nem maradt a helyi Fideszben.

 

Németh Szilárd folyamatosan nevetség tárgya a médiában (forrás: 444.hu)

nemetszilardmem.jpg

Azt viszont biztos fel fogják vetni a kritikusabb Fidesz tagok, hogy a csepeli birkózócsarnokra kapott két milliárd forintos állami támogatást tényleg nem kellett volna Szirládnak a saját lakcímére bejelentett alapítvány számlájára utaltatni. Ráadásul nem pusztán azért botránkoztak meg többen is ezen az ügyleten, mert ezek után nagyon könnyen és voltaképpen joggal fogja a „két milliárdos lopás’’ bélyegét ráütni Németh Szilárdra Szabó Szabolcs az országgyűlési kampányban, hanem ráadásul arra a Kis-Duna partra építik fel a csarnokot meg a kiszolgáló épületeket, aminek a beépítése ellen 2010 előtt még aláírásokat gyűjtöttek a Hollandi úton. A Királyerdőn élők nagyon aggódnak, hogy ezen a sztorin a 2019-es önkormányzati választás is elúszhat.

Borbély Lénárdot a bíróság súlyos pénzbüntetésre ítélte ittas vezetésért

borbely_iszik.jpg

Harmadrészt pedig azért várható viharos taggyűlés, mert az utóbbi hónapokban egyre rosszabb a hangulat a Polgármesteri Hivatalban. A Fidesz embereivel feltöltött csepeli hivatalban ugyanis megindult a leszámolás. Borbély Lénárd folyamatosan elkezdte kirakni azokat az embereket, akiket anno még Németh Szilárd hozott ide. Így járt többek között Kitzinger Adrienn, aki már hónapok óta az Országgyűlés Hivatalának irodaházában dolgozik a Fidesz frakció mellett. De Borbély Lénárd másokat is kiszorított, mert elege van abból, hogy Németh Szilárd emberei mindent azonnal elkotyognak Szilárdnak, vagyis voltaképpen kémekkel körülvéve kénytelen dolgozni. Hasonlóképp kirakta Borbély a Németh Szilárdhoz közel álló Szentesi Zöldi Lászlót, aki alapesetben a Demokrata munkatársa, és csak azért nyomta be korábban lapigazgatónak Németh Szilárd a Csepeli Hírmondóhoz, hogy havi 300 ezer forintos kamuállást szerezzen neki.

Kitzinger Adrienn, akit már elüldözött Borbély Csepelről

kitzinger.jpg

(CSH)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr512799956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2017.09.10. 21:04:15

Tisztelt CsepelHírek, kérem járjanak utána a csepeli Fidesz közgyűlésen történteknek, szeretnénk tudni van-e változás csepeli Fidesz házatáján!