Múlt héten elárasztotta a magyar médiát a csepeli bordély üzemeltetőit lebuktató rendőrségi akció híre. Lassan úgy látszik kénytelenek leszünk hozzászokni, hogy Csepel leggyakrabban a bűnügyi hírekkel jelenik meg a hírekben. Sajnos nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó alkalom, hogy bordélyházat lepleznek le Csepelen. Bár azzal tisztában vagyunk, hogy prostitúció sajnálatosan mindig volt, és vélhetően mindig is lesz, de azért rossz azzal szembesülni, hogy közvetlen környezetünkben is üzemel olyan bordélyház, ahol szó szerint kihasználják a hölgyeket. Rossz tapasztalni azt, hogy egyre többen kénytelenek így pénzt keresni. Ráadásul ebben az eset ben nem pusztán arról van szó, hogy pénzért vásárolnak szexuális szolgáltatást egyes férfiak, hanem a rendőrségi eljárás alá vont két futtató (egy 38 éves férfi és egy 29 éves nő) óriási összegeket keresett azzal, hogy mások testét árulták. Ez ebben a formában egyszerűen elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan az, hogy kihasználják azokat a nőket, akik a testüket áruba bocsátására kényszerülnek. Ezek a gazemberek ugyanis abból élnek, hogy a bevétel felét egyszerűen elvegyék a futtatottaktól.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért dönt úgy egy nő a prostitúció mellett? Egyrészt vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen kényszerítik erre őket, akár fizikai erőszakkal is. Másrészt sajnos a Csepelen is tapasztalható óriási mértékű szegénység kényszerít arra egyeseket, hogy ezt a pénzkereseti forrást válasszák. Elég csak szétnézni a legszegényebb csepeli utcákban, és azonnal tapasztalhatja az ember a mindenhonnan sugárzó kilátástalanságot, reményvesztettséget. A leginkább megdöbbentő az, hogy sokan még fiatalkorúként keverednek bele a prostitúcióba, mint ahogy ebben az esetben is történt. Sajnos aki fiatalkorúként kényszerül ilyen munkát végezni, az nagy valószínűséggel olyan mentális sérüléseket szenved, amit egész életében magával fog hordozni.
Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e tenni valamit ez ellen? A választ nem egyszerű, hiszen önmagában a tiltás nem hoz megoldást. Az biztos, hogy rövidtávon meg kell akadályozni, hogy a futtatókhoz jusson a prostitúcióból származó bevétel. Mivel ennek a bordélyházak a melegágyai, ezért Magyarország csatlakozott a New York-i Egyezményhez, mely előírásai szerint tiltjuk a bordélyházak üzemeltetését. Középtávon pedig olyan társadalmi-gazdasági környezetet kell teremteni, mely révén egyre kevesebben kerülnek kilátástalan helyzetbe, és így egyre kevesebben vállalják ezt a munkát. Aki pedig mindezek ellenére a prostitúciót választja, azokat segíteni kell abban az esetben, ha bármiféle fizikai vagy mentális sérülés éri. Mert ők is emberek, ráadásul nagyon sokat szenvednek. A szociális ellátórendszernek pedig egyszerűen tudni kell reagálni azokra az élethelyzetekre, amikor ki akar szállni valaki a prostitúció ördögi köréből. Ma ezek a nők – és köztük a csepeli nők is – semmiféle támogatást nem kapnak ahhoz, hogy más életet tudjanak választani. Mindezt jól mutatja, hogy fiatalkorúak is árulják a testüket, márpedig ezt egy jól működő ellátórendszernek jeleznie kellene. Persze ezen nincs mit csodálkozni akkor, amikor a problémásnak vélt gyerekektől a problémáik megoldása helyett inkább megszabadulni próbál az állam. Láthatjuk ezt az iskolákban is, ahol 16 éves korukban kidobják azokat a gyerekeket, akiknek a leginkább szüksége lenne az iskolák, a pedagógusok, az ott dolgozó szakemberek támogatására és segítségére. Az utcán céltalanul lődörgő gyerekek pedig a futtatók könnyű prédái lehetnek. Miként tudna segíteni az ellátórendszer, ha a szociális támogatások rendszerét egyre rosszabbá és rosszabbá teszi a Fidesz? Miként tudnának segíteni a prostituáltakat segítő civil szervezetek, ha a civileket hazaárulónak, meg ellenségnek tekinti a kormány? Sajnos amíg a NER működik ebben az országban, addig esély sincs arra, hogy érdemi előrelépés történjen.
(csh)
